Miskolc ellen rajtol a Kaposvár a negyeddöntőben

2026. 03. 26., csütörtök, 08:28

Csütörtökön 18 órakor a Kaposvár Arénában kezdetét veszi a férfi röplabda NB I. Extraliga negyeddöntője, amelyben a Fino Kaposvár a Miskolci EAFC-Peka Bau együttesét fogadja. A párharc az egyik fél második győzelméig tart, a visszavágót március 31-én, kedden 18.30-tól rendezik Miskolcon.

A két csapat az idei szezonban már négyszer is összecsapott egymással, és minden alkalommal a kaposváriak diadalmaskodtak, ráadásul kivétel nélkül háromszettes győzelemmel. Először október 22-én, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Miskolcon nyert a Fino, majd november 4-én a kaposvári visszavágón is gyors sikert aratott. Az Extraliga alapszakaszában november 7-én idegenben, január 25-én pedig hazai pályán bizonyult jobbnak a somogyi együttes.

A Zoran Kedacsics irányította hazai csapat számára egyértelmű cél a továbbjutás. A székesfehérvári vereség után különösen fontos lenne a sikeres rajt, hiszen a jövő heti miskolci mérkőzésen is elvárt győzelemmel lép majd pályára a Fino.

Ezeket olvasta már?