Elmaradt a bravúr, nem lett alapszakaszgyőztes a Fino – kiállítás is nehezítette a kaposváriak dolgát

2026. 03. 23., hétfő, 07:27

A Fino Kaposvár négy szettben maradt alul a MÁV Előre Foxconn otthonában az Extraliga alapszakaszának zárófordulójában, így nem sikerült megszereznie az első helyet.

A Fino Kaposvár vereséggel zárta a férfi röplabda Extraliga alapszakaszát, miután a záróforduló rangadóján négy játszmában kikapott a címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában. A sikerrel a fehérvári együttes biztosította az alapszakasz-elsőséget.

A mérkőzés második szettje után a kaposváriak feladója, Magyar Bálint szóváltásba keveredett az ellenfél játékosaival, majd egy lökést követően a játékvezetők kiállították. Emiatt a harmadik, egyetlen kaposvári sikerrel zárult játszmában nem lehetett a pályán.

A találkozón a somogyiak egy szettet tudtak megnyerni, de összességében a hazaiak mutattak magabiztos játékot, és ezzel megszerezték az alapszakasz első helyét.

Az alapszakasz végével kialakult a rájátszás mezőnye: az első nyolc csapat jutott be a negyeddöntőbe, ahol a párharcok két győzelemig tartanak, váltott pályaválasztás mellett. A mérkőzések csütörtökön kezdődnek.

MÁV Előre Foxconn-Fino Kaposvár 3-1 (18, 22, -23, 16)

A Fino Kaposvár a negyeddöntőben a MEAFC-Peka Bau-val, míg a a MÁV Előre Foxconn a TFSE-vel, a Vegyész RC Kazincbarcika-MAFC-cal, a Prestige Fitness PSE pedig a DEAC csapatával mérkőzik meg.

Ezeket olvasta már?