2026. 03. 05., csütörtök, 16:26
Magabiztos győzelemmel kezdte a női röplabda Extraliga elődöntőjét a KHG KNRC: a hazaiak három szettben győzték le az Újpestet, így előnybe kerültek az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
A KHG KNRC hazai pályán 3–0-ra legyőzte az Újpesti TE csapatát a TippmixPro női röplabda Extraliga elődöntőjének csütörtöki első mérkőzésén, így előnybe került az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
A kaposváriak a Challenge Kupában bemutatott hosszú menetelésük miatt az eredetileg tervezettnél egy héttel később találkoztak először az Újpesttel a bajnoki elődöntőben. A tavaly bronzérmes KNRC az alapszakasz második helyén végzett, míg az Újpest 2019 óta először jutott be a legjobb négy közé.
A fővárosiak több mint két hetet készülhettek a mérkőzésre, és a héten egy új amerikai feladóátlóval is erősítettek: Gloria Mutiri a kezdőcsapatban kapott helyet.
Az első szett elején az agresszívan nyitó és kevesebbet hibázó Újpest vezetett, ám 9–12 után a kaposváriak sorozatban öt pontot szerezve fordítottak, majd jó szerváiknak köszönhetően magabiztosan megnyerték a játszmát.
A második felvonásban is a hazaiak irányítottak. Az Újpest ugyan a hajrában 24–22-ről kiegyenlített, sőt játszmalabdát is kiharcolt, de a somogyi csapat jobban bírta a végjátékot, és megszerezte a második szettet is.
A harmadik játszma elején gyorsan előnybe került a Kaposvár, de az Újpest 11–10-nél már vezetett. A KNRC azonban a brazil Roberta Dornelles Rabelo eredményes támadásaival visszavette az irányítást, és végül az ő pontjával zárta le a 85 percig tartó mérkőzést.
A meccs legjobbja a kaposváriak brazil légiósa, a 19 pontig jutó Roberta Rabelo volt.
Az elődöntőben a párharc három győzelemig tart, a KNRC pedig ezzel összesítésben 1-0-ra vezet. A második meccs hétfőn lesz az UTE otthonában.