2026. 02. 23., hétfő, 21:25
Két-két mérkőzés várt az Investment Közutasok Kaposvári TK élvonalbeli és NB II-es együttesére is, miután a Magyar Kupában is pályára szólították őket.
Az első számú csapat kettős győzelemmel jutott tovább, a Szuperligában pedig a Köfém SC otthonában nyert. A második számú egylet ugyan bravúros diadalt aratott a legfelsőbb osztályban szereplő Szentgotthárd otthonában, ám, ha minimális különbséggel is, de nem tudta kiharcolni a kupa-negyeddöntőt. A bajnokságban taroltak Wagner Mihályék: bajnokcsapathoz méltó sikerrel térhettek haza a zalaegerszegi Lauf-B TK pályájáról.
– A kupasiker után másnap már a Köfém SC otthonában játszottunk bajnokit – fogalmazott Botházy Péter, az Investment Közutasok Kaposvári TK I. vezetőedzője. – Az első sor után fölényesen vezettünk, sőt Németh Máté is nagyon odatette magát. Sajnos azonban a végére elveszett a fókusz, így a házigazda székesfehérváriak három pontot is hoztak, ám ezzel együtt sem forgott veszélyben a győzelmünk.
– Egy rendkívül szoros, utolsó gurításokig kiélezett kupavisszavágót játszottunk a Szuperliga negyedik helyezett Szentgotthárdi VSE otthonában – mondta Wagner Mihály, az Investment Közutasok Kaposvári TK II. játékosa a Szentgotthárd elleni kupameccsről. – A győzelem nem forgott veszélyben, az összecsapás elejétől vezettünk. Csak egy kérdés maradt: meglehet-e a 9,5 szettpont és az 5:1-es siker. Ettől sajnos egy hajszálnyira elmaradtunk, de azt gondolom, hogy nincs okunk szégyenkezni. „Ez jó mulatság, férfimunka volt.”
Szuperliga – 14. forduló Köfém SC–Investment Közutasok Kaposvári TK I. 3–5 (3443–3540)
Eredmények: Poroszlai Gergő 555–Farkas Sándor 622 (0:4); Tóbiás János 552–Juhász Bence 607 (1:3); Botka Dávid 575–Németh Máté 617 (1:3); Turi Roland 587–Pintér Károly 577 (2:2); Németh István 576–Farkas Ádám 559 (2:2); Czeilinger Gábor Mihály 598–Kozma Károly 558 (3:1).
Az ifjúsági mérkőzésen Köfém SC–Investment Közutasok Kaposvári TK I. 3–1 (999–982)
Eredmények: ifj. Gelencsér Attila 479–Ripli Barnabás 482 (2:2); Sziklási Szabolcs Tibor 520–Ripli Benedek 500 (3:1).
NB II., Nyugati csoport – 12. forduló
Lauf-B TK–Investment Közutasok Kaposvári TK II. 1–7 (3245–3336)
Eredmények: Hodosi Géza 513–Wagner Mihály 530 (1:3), Korcsmáros Bence 590–Pintér György 615 (2:2); Dr. Molnár József 520–Kálny Krisztián 516 (2:2); Becze Ferenc 554–Kis Richárd 564 (1:3); Klinger Csaba 549–Nagy Gergő 589 (1:3); Virág István 519–Illés Richárd 522 (2:2).
Magyar Kupa – nyolcaddöntő, visszavágók
Investment Közutasok Kaposvári TK I. (Szuperliga)–Ferencvárosi TC (NB I. Keleti csoport) 5–1 (2409–2251)
Pintér Károly 607–Márkus László 559 (3:1); Juhász Bence 576–Kokavecz Gergő 582 (2:2); Farkas Ádám 640–Bánhegyi János 584 (3:1); Botházy Péter 586–Beck Péter 526 (3:1).
Szentgotthárdi VSE (Szuperliga)–Investment Közutasok Kvár TK II. (NB II. Nyugati csoport) 2–4 (2346–2385)
Eredmények: Oswald Dániel 587–Wagner Mihály 604 (2:2); Pákai Zsolt 623–Pintér György 610 (2:2); Roman Walcher 558–Németh Tibor 598 (1,5–2,5); Cserpnyák Martin 578–Kis Richárd 573 (2:2).

