2026. 02. 15., vasárnap, 14:14
16–11-re legyőzte a One-Eger csapatát a Kaposvári VK az OB I-es bajnokság idei első mérkőzésén, így győzelemmel kezdte az évet a somogyi együttes.
A One-Eger ellen kezdte az esztendőt a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata. A találkozó vendéggóllal indult, majd Juhász-Szelei Norbert révén egyenlített a hazai együttes. Gaszt Roland találatával már a kaposváriaknál volt az előny, ám az egri csapat előbb egalizált, majd fordított, és az első negyed végéig meg is őrizte vezetését.
A második játékrész elején Vadas Ákos eredményességének köszönhetően ismét a KVK került lépéselőnybe, Szabó Gergő pedig látványos góllal növelte az előnyt. A vendégek igyekeztek tartani a lépést, de Vindisch Ferenc találata fontosnak bizonyult, így a nagyszünetben 9–6-ra vezettek a somogyiak.
A térfélcsere után Baj Marcell szerezte a félidő első gólját. A Heves vármegyeiek többször próbáltak közelebb zárkózni, ám Szilágyi Ábel védései stabilitást adtak a hazai védekezésnek. Dőry Farkas és Pellei Kristóf is kulcspillanatokban volt eredményes, majd Baj újabb találatával 13–9-re módosult az állás az utolsó negyed előtt.
A záró játékrészben Hárai Balázs kezdte a gólgyártást, amire gyors válasz érkezett a túloldalon. A különbség állandósult, a hajrában pedig ismét a kaposváriak tudtak újítani: Dőry újabb gólt szerzett, Somogyvári Ádám is betalált, így a Kaposvári VK végül 16–11-es győzelmet aratott a felsőházra pályázó One-Eger ellen.
| Kaposvári VK–ONE-Eger 16–11 (3–4, 6–2, 4–3, 3–2) |
| E.ON férfi vízilabda OB I., alapszakasz, 11. forduló |
|
Kaposvári VK: Szilágyi Á. – Juhász-Szelei (1), Gaszt (2), Szabó G. (1), Hárai (1), Dőry (3), Vindisch (1). Csere: Takács K., Pellei K. (1), Baj (2), Vadas (3), Somogyvári (1), Hugó. Vezetőedző: Surányi László. Gól, emberelőnyből: 14/4, illetve 15/7. |