A TFSE ellen kezdi a negyeddöntőt a KHG KNRC

2026. 02. 13., péntek, 15:25

Szombaton megkezdi szereplését a rájátszásban a KHG KNRC: a második helyen zárt kaposvári együttes a hetedik TFSE ellen lép pályára a Kaposvár Arénában a negyeddöntő első mérkőzésén.

A KHG KNRC az alapszakasz második helyén végzett, így a rájátszás negyeddöntőjében a hetedik helyen záró TFSE csapatával találkozik. A párharc két győzelemig tart, a tét a legjobb négy közé jutás.

Az első mérkőzést február 14-én rendezik a Kaposvár Arénában.

Az alapszakasz során a kaposvári együttes 11 győzelmet szerzett, míg a TFSE öt alkalommal nyert. A két csapat egymás elleni mérlege a KHG KNRC fölényét mutatja: mindkét találkozót 3–0-s arányban nyerték meg a somogyiak.

A decemberi összecsapáson Rabelo, Giorgi és Fedyk is tíz pont fölé jutott. A januári, hazai pályán lejátszott mérkőzésen Rabelo 16 ponttal zárt, Fedyk 10, Giorgi 9 ponttal járult hozzá a győzelemhez. A legnagyobb különbségű szettsiker szintén ezen a találkozón született: a második játszmát 25–6-ra nyerte a Kaposvár.

A TFSE elleni mérkőzésen mutatkozott be az új feladóátló, Gabriella Da Silva, aki első kaposvári találkozóján kilenc pontig jutott.

A statisztikák alapján kedvező előjelekkel várhatja a párharcot a KHG KNRC, ugyanakkor a továbbjutás kiharcolásához a rájátszásban is eredményes teljesítményre lesz szükség.