Hampuk duplájával nyert Pécsen a Rákóczi

2026. 01. 31., szombat, 15:15

Hátrányból felállva, 3–2-re nyerte meg felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC a PMFC otthonában.

A Kaposvári Rákóczi FC beszámolója szerint a csapat szombat délelőtt Pécsen lépett pályára felkészülési mérkőzésen a csoportrivális PMFC ellen. A találkozó elején a kaposváriak egy szerencsétlen gól következtében hátrányba kerültek, ám ezt követően átvették az irányítást.

A Rákóczi bátran és nagy iramban futballozott, ennek eredményeként tíz perc alatt sikerült megfordítani az állást. Előbb Hampuk Ádám emelt a kapuba, majd Bőle Lukács pontos lövéssel a jobb alsó sarokba talált.

A szünet előtt újra Hampuk volt eredményes, így a kaposváriak kétgólos előnnyel mehettek pihenőre.

A második félidőben a hazaiak teljes sorcserével léptek pályára, míg Jeney Gyula vezetőedző öt helyen változtatott a kezdőcsapaton. Ebben a játékrészben inkább a küzdelem dominált, mindkét oldalon érezhető volt, hogy a csapatok a felkészülés közepén járnak. A mérkőzés hajrájában több fiatal kapott lehetőséget a kaposváriaknál, a pécsiek pedig egy szöglet után Harsányi Dániel fejesével szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt erejük.

Jeney Gyula a mérkőzést követően elmondta: elégedett azzal, amit csapata visszaadott a pályán. Bár voltak hibák, a találkozó fő célja az volt, hogy minden játékos megkapja a megfelelő terhelést. Hozzátette, új játékrendszert is kipróbáltak, valamint több labdarúgót komfortzónán kívüli poszton is megfigyelt, és összességében többet kapott vissza, mint amire számított. A vezetőedző szerint a felkészülési győzelem lendületet adhat a további munkához.

Felkészülési mérkőzés
PMFC–Kaposvári Rákóczi FC 2–3 (1–3)
Pécs, PMFC Stadion, 150 néző.
PMFC, I. félidő: Varasdi – Galacs, Konstantinos, Németh M., Böndi – Helesh, Nagy J., Lévai, Tímár – Horváth P., Gyánó. II. félidő: Helesfay – Horváth B., Mlinárcsik, Harsányi D., Csemer – Beke P., Pintér D., Tóth M., Hegedűs M. – Tóth Z., Novák. Vezetőedző: Vas László.
Kaposvári Rákóczi FC: Pomozi (Horváth F., a szünetben) – Szederkényi (Heil, a szünetben), Zsédely (Vacsura, a 82. percben), Hadaró (Juhász G., a szünetben) – Szabó M. (Weisz, a 82. percben), Gombócz (Polák, a szünetben), Somogyi-Bakos (Csonka, a 73. percben), N. Mazzonetto (Juhász P., a 60. percben), Stifter (Tarcson, a szünetben) – Bőle (Zoltán R., a szünetben), Hampuk (Mayer M., a 60. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Gólszerzők: Tímár (a 3. percben), Harsányi D. (a 81. percben) illetve Hampuk (a 6. és a 32. percben), Bőle (a 13. percben).

Ezeket olvasta már?