2026. 01. 26., hétfő, 12:12
A Fino Kaposvár 3:0-ra legyőzte a Miskolcot a Kaposvár Arénában.
A felek ebben az idényben negyedszer találkoztak egymással, és mind a négy alkalommal a kaposvári együttes nyert szettveszteség nélkül – írja beszámolójában a Fino Kaposvár hivatalos oldala.
A mérkőzésen a kaposvári csapat irányítója Laczó Bálint volt, az első pontok a miskolci hibákból születtek. A nyitójátszmát sok rontás jellemezte mindkét oldalon, kilenc nyitásrontást jegyeztek fel. A játékrészben, valamint az egész mérkőzésen meghatározó teljesítményt nyújtott a cseh Matej Smidl, aki már az első szettben hét pontot szerzett.
A második játszmában tovább nőtt a különbség a csapatok között. Sztyepan Novoszelov helyére a nemrég igazolt venezuelai válogatott Amilcar Herrera érkezett. Smidl mellett Hubicska Patrik is eredményesen támadott, míg a játékrész egyik látványos megmozdulását Dávid Csanád mutatta be, aki a földről fekve juttatta át a labdát az ellenfél térfelére.
A harmadik szettben is egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült. Smidl tovább gyarapította pontjait, Dávid Csanád pedig az első két játszmában szerzett három pontját további héttel növelte. A mérkőzést végül Hubicska Patrik sikeres támadása zárta le.
A találkozó legeredményesebb játékosa Matej Smidl volt 20 ponttal, míg Dávid Csanád 10 pontig jutott. A miskolciaknál Komlósi Márk zárt 12 ponttal.
A férfi röplabda MOL Magyar Kupa négyes döntőjét január 30-án és 31-én rendezik Budapesten, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A pénteki elődöntőben a Fino Kaposvár 17 órától a Vegyész RC Kazincbarcikával mérkőzik meg, szombaton 16 órakor a bronzmérkőzést, 19 órakor pedig a döntőt játsszák.
Fino Kaposvár–MEAFC-Peka Bau 3:0 (18, 14, 15)
TippmixPro Férfi NBI Extraliga, alapszakasz, 14. forduló
Fino Kaposvár: Laczó (2), Hubicska (9), Novoszelov (4), Smidl (20), Dávid Cs. (10), Grigoriev (4). Csere: Feliciano (liberó), Herrera (3). Vezetőedző: Zoran Kedacsics. Edző: Demeter András.
MEAFC-Peka Bau: Kostovic (1), Jordan (8), Gombkötő Á. (2), Komlósi (12), Veres B. (9), Trindade (3). Csere: Fenyvesi D. (liberó), Kondor K. (liberó), Faragó B. (–), Fülöp A. (–), Pejtsik (–). Vezetőedző: Kovács Zoltán. Edző: Varga László.
A mérkőzés alakulása:
1. játszma: 3–0, 5–3, 6–6, 9–6, 10–7, 15–11, 20–14, 24–17, 25–18 (23 perc).
2. játszma: 5–4, 10–5, 15–8, 20–11, 24–13, 25–14 (19 perc).
3. játszma: 5–2, 10–3, 15–9, 20–14, 22–15, 25–15 (21 perc).