2025. 12. 27., szombat, 15:17
A bajnokságot jelenleg a Tisza-partiak vezetik, a Kometa-KVGY Kaposvári Kosárlabda Klub pedig az alapszakasz féltávjához érve minden várakozást felülmúlva a harmadik helyen áll.
A címvédő Szolnokkal játszik vasárnap hazai pályán a Kometa-KVGY Kaposvári Kosárlabda Klub. A két csapat a bajnokság 14. fordulójában küzd meg egymással.
A Szolnok eddigi 13 bajnoki meccséből 12-t megnyert, és csupán egyszer kapott ki; a bajnoki címvédő együttes ezzel a mutatóval természetesen vezeti a tabellát.
Az élvonalba egy szezon után visszajutott KKK az alapszakasz féltávjához érve minden várakozást felülmúlva a harmadik helyen áll. Jelenleg ráadásul a somogyiaknak van a leghosszabb győzelmi sorozata a bajnokságban, ugyanis legutóbbi négy meccsüket megnyerték.
A Kaposvár ráadásul kilenc év után ott van a Magyar Kupa mezőnyében is. A hazai férfi kosárlabdában azok a csapatok vehetnek részt a kupa küzdelmeiben, akik az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának féltávjánál az első nyolc helyen állnak, a KKK pedig a 13. fordulót követően – ami a féltávot jelentette – a harmadik helyen állva kiharcolta ezt a lehetőséget.
A KKK és a Szolnok az alapszakasz első fordulójában már játszott egymással az idei bajnokságban. Akkor Szolnokon 89-86-ra nyert a házigazda Olajbányász, de a mérkőzés végig kiélezett volt. Olyannyira, hogy a Kaposvárnak még az egyenlítésre is megvolt a lehetősége Darrion Trammel távoli hárompontos kísérletével, ami azonban végül kimaradt.
A vasárnapi Kometa-KVGY Kaposvári KK–Szolnoki Olajbányász mérkőzés 18 órakor kezdődik majd a Kaposvár Arénában.