2025. 09. 08., hétfő, 07:11
Az Investment Közutasok Kaposvári TK szuperligás és NB II-es csapata is idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot. Előbbi egylet az újonc Herend, míg utóbbi a Csorna együttesét vert meg.
– Nagyon tartottam ettől a mérkőzéstől – fogalmazott Botházy Péter, az Investment Közutasok Kaposvári TK játékosedzője. – Egy újonnan feljutó, nagyon lelkes csapat bármire képes lehet a szuperliga első fordulójában hazai pályán, ahol szinte telt ház fogadott minket. Az első sor hatvanadik dobásáig igencsak ránk ijesztett a hazai csapat. Majd Pintér Károly és Juhász Bence nagyot küzdve 1,5–0,5-re mentették az első sort.
Középen Nagy Gergőnek nem sikerült azt a szintet hozni, amit a felkészülési meccseken hozott, de a küzdeni tudására nem lehetett panasz. Mellette dobott Botházy Péter, aki hatszáz fáig jutott, s mind a négy szettet behúzta.
– Elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert a csapatfa itt már eldőlni látszott a javunkra – tette hozzá a játékosedző. – Az utolsó sor pedig igazi extraklasszis volt. Németh Máté 630 fás eredmény is kimagasló, de amit a kaposvári újonc, Farkas Ádám mutatott, az már megsüvegelendő. A 663 fás eredménye az új herendi egyéni pályacsúcs lett, amit egyébként eddig is ő tartott 654 fával. Gratulálok az egész csapatnak, és ezt a küzdőszellemet várom tőlük minden mérkőzésen, amúgy a 3622 összfa is csapatpályacsúcs lett.
Herend VTK–Investment Közutasok Kaposvári TK I. 1,5–6,5 (3340–3622)
Eredmények: Buzás Bálint 580–Juhász Bence 607 (1,5:2,5); Senek Gábor 579–Pintér Károly 579 (2:2); Panyi Tamás (Kis Ádám) 516–Botházy Péter 600 (0:4); Kis Dávid 555–Nagy Gergő 543 (2:2); Etlinger András (Hegyi Dávid) 572–Farkas Ádám 663 (1:3); Kerner Martin 538–Németh Máté 630 (1:3).
Az ifjúsági mérkőzésen: Herend VTK–Investment Közutasok Kaposvári TK I. 3–1 (1128–1014)
Eredmények: Kerner Máté Dominik 597–Ripli Benedek 496 (4:0); Buzás Dávid 531–Ripli Barnabás 518 (1,5:2,5).
A kaposváriak NB II-es csapata is idegenbeli sikerrel kezdte a pontvadászatot.
Csornai TSE–Investment Közutasok Kaposvári TK II. 2–6 (3212–3323)
Eredmények: Müller Károly 531–Wagner Mihály 584 (1:3); Endrődy Gergely 578–Miklós Gyula 559 (3:1); Tömör Róbert 508–Németh Tibor 570 (1:3); Nagy László (Lodesz Gábor) 515–Illés Richárd 519 (2:2); Greznár Zsolt 560–Kis Richárd 561 (3:1); Horváth László 520–Pál Péter 530 (2:2).