2025. 07. 17., csütörtök, 13:24
Július 2–6. között a szlovákiai Samorínban rendezték meg az Ifjúsági Úszó Európa-bajnokságot, ahol a magyar válogatott tagjaként a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola (KASI) versenyzője, Kakuk Koppány Zéta is rajthoz állt.
A fiatal úszót a versenyt megelőzően kisebb betegség és sérülés hátráltatta, ám a KASI bejegyzése szerint ennek ellenére mindent megtett a felkészülés során: rehabilitációs kezeléseken vett részt, jégkamrában dolgozott, valamint a vízben is becsülettel készült, hogy a lehető legjobb formában képviselhesse Magyarországot.
Koppány számára ez már a harmadik ilyen szintű nemzetközi verseny volt, azonban korábban még csak váltóversenyekben, szintidő nélkül vett részt. Idén először „A” szintes versenyzőként állhatott rajthoz egyéni számokban is: 200 és 100 méter gyorsúszásban indult, valamint szinte minden váltóban lehetőséget kapott.
A legnagyobb eredményt 200 méter gyorsúszásban érte el, ahol bejutott a középdöntőbe, és végül a 13. helyen zárt. 100 méter gyorson a 28. helyet szerezte meg, míg a 4x200 méteres gyorsváltóval a 8. helyen végzett, kiváló teljesítménnyel.
Az elért eredmények meggyőzték a szövetséget is: a KASI tájékoztatása szerint Kakuk Koppányt jelölték az augusztusban, Otopeniben sorra kerülő Ifjúsági Világbajnokságra is.