2025. 06. 17., kedd, 17:37
Borhi Luca is tagja annak az U18-as leány röplabda-válogatottnak, amely június elején megkezdte felkészülését a nyári ifjúsági olimpiára – számolt be róla a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola (KASI) hivatalos Facebook-oldala.
A kaposvári nevelésű röplabdázó a Horváth András vezette kerettel június 2-án kezdte meg a munkát Dunakeszin. A bő két hetes felkészülési időszakot követően a csapat részt vesz a MEVZA-tornán a csehországi Brnóban, június 15. és 18. között.
A válogatott játékosai sűrű program elé néztek: minden nap két mérkőzést játszottak. Június 16-án a magyar csapat előbb a házigazda csehek ellen lépett pályára, és szoros mérkőzésen 3-1-es győzelmet aratott. A nap második meccsén a horvát válogatott volt az ellenfél, ahol a magyar szakmai stáb több játékost is rotált, így a találkozón nem az eredmény volt a legfontosabb szempont. A mérkőzést végül 3-2-re Horvátország nyerte meg.
A brnói torna után a felkészülés ismét Dunakeszin folytatódik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előtt, amelyet július 19. és 26. között rendeznek meg a macedóniai Szkopjéban. A válogatott utolsó erőfelmérője a Heraklész Kupa lesz, ahol Szlovénia és Lengyelország ellen mérkőznek meg a lányok.