Bajnok a KKK! Jövőre ismét az élvonalban a kaposvári kosárlabda

2025. 05. 21., szerda, 19:53

Magabiztos győzelemmel zárta a döntőt a Kométa Kaposvári Kosárlabda Klub. Szerda este a Kaposvár Arénában megrendezett harmadik összecsapáson is legyőzték a Phoenix-MT Fót együttesét, ezzel pedig 3–0-ra nyerték a párharcot, és megszerezték az NB I. B Piros csoport bajnoki címét. A mérkőzés végeredménye: Kaposvár – Fót: 100-81.

A hazai pályán játszó kaposváriak végig kézben tartották a mérkőzést, és a lelkes közönség előtt már az első félidőben jelentős előnyt építettek ki. A csapat védekezésben fegyelmezett, támadásban pedig lendületes és hatékony volt – a fótiaknak esélyük sem volt fordítani a sorozat menetét.

A győzelemmel nemcsak az NB I. B csoport bajnoki címe lett a KOMETA Kaposvári KK-é, hanem a feljutás joga is, hiszen a következő idényt már ismét az élvonalban, az NB I. A csoportban kezdhetik meg.

A bb1.hu tudósítása szerint a szerdai meccsnek úgy vághatott neki a KKK, hogy karnyújtásnyira volt a bajnoki címtől, miután összesítésben 2-0-ra vezetett a három győzelemig tartó párharcban. Eleinte felváltva estek a kosarak, az ötödik percben Dancsecs duplájával 10-5-ös előnyben voltak a vendégek, majd később egy 9-2-es futással fordított a KKK és előnnyel zárta a negyedet. (29-25)

A második felvonásban beindult a somogyi henger: Uros Rosics pillanatok alatt felpakolt öt pontot a táblára, aztán Bogdán Benedek, Paár Márk, Mészáros Ágoston, Darrino Trammell és Puska Bence is eredményes volt távolról, a nagyszünetre fél kézzel már megfogták a trófeát a hazaiak. (64-43)

A fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék képe, de fokozatosan tovább nyílt az olló, a 27. percben Rosics triplájával már 30-cal vezetett a Kaposvár. (82-52)

Juhos vezérletével az utolsó etap derekára megfelezték ezt a különbséget a Megyeri Tigrisek, ám a lényegi kérdések ekkora már eldőltek: harmadik párharcát is 3-0-lal a KKK a rájátszásban, és ezzel ők lettek az NB I. B Piros csoport 2024/25-ös kiírásának bajnokai. (100-81)

A KKK 12 éve nem látott bravúrt hajtott végre azzal, hogy az A csoporttól való búcsút követően rögtön visszajutott a legmagasabb osztályba: erre legutóbb a 2012/13-as Kecskemét volt képes.

A teljes szezont nézve nem férhetett kétség a zöld-fehérek elsőségéhez: az élen zárták az alapszakaszt, megnyerték a Hepp Kupát és 100%-os teljesítménnyel értek csúcsra a rájátszásban, valamint sem 18 bajnokijukon, sem 4 kupamérkőzésükön nem találtak legyőzőre a Kaposvár Arénában.

KOMETA Kaposvári KK – Phoenix-MT Fót 100-81 (29-25, 35-18, 22-21, 14-17)
NB I. B Piros csoport, döntő, 3. mérkőzés

Gratulálunk a csapatnak a bajnoki címhez és az élvonalba jutáshoz!

Ezeket olvasta már?