2025. 05. 15., csütörtök, 11:44
Elrajtolt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny somogyi szakasza: a második etap mezőnye Veszprémből indult, és Siófokra tart, miközben számos települést érint a régióban. A centenáriumi viadal útvonala összesen 101 településen halad át, a cél vasárnap az esztergomi bazilika előtt lesz.
Elrajtolt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny somogyi szakasza: a második etap résztvevői Veszprémből indultak, céljuk pedig Siófok.
A bringások útvonala több somogyi települést is érint, így például Siójutot, Ádándot, Ságvárt, Nagyberényt, Bábonymegyert és Tabot is keresztezik.
A centenáriumi verseny szerdán vette kezdetét Budapestről, a cél pedig vasárnap az esztergomi bazilika előtt lesz – éppen úgy, ahogyan száz évvel ezelőtt.
A 46. alkalommal megrendezett magyar körverseny három sík, egy hegyi és egy átmeneti szakaszból áll. Az útvonal nemcsak Budapestet és Pest vármegyét, hanem Somogy mellett Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket is érinti, összesen 101 településen halad keresztül a karaván.