Eldőlhet a döntőbe jutás a KKK számára– ingyenes belépéssel várják a szurkolókat

2025. 05. 06., kedd, 09:09

Akár már kedden eldőlhet a Kometa Kaposvári KK sorsa az NB I/B Piros csoport elődöntőjében – számolt be róla a delfinek.hu. A csapat 2–0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban, így a Kaposvár Arénában rendezendő harmadik mérkőzésen lezárhatja az összecsapást a Vasas Akadémia ellen.

A találkozót május 6-án 18 órakor rendezik, és a csapat egyik támogatójának köszönhetően a belépés ezúttal díjmentes. 

Az eddigi két mérkőzés szoros küzdelmet hozott, fizikális játék és erős védekezés jellemezte mindkét oldalt. Az idegenbeli meccs a végjátékig nyílt volt, mielőtt a kaposvári együttes eldöntötte volna az összecsapást.

A csapatkapitány, Puska Bence szerint kedden is kemény mérkőzés várható:

– Erre számítottunk a Vasastól. Nagyon agresszív védekezést játszanak, így biztosan ezúttal is fizikális meccsre kell számítani. A cél, hogy a mi játékstílusunk érvényesüljön a pályán.

A klub kiemelte, hogy a szurkolók idegenben is erős támogatást nyújtottak, amit ezúton is megköszönnek, és remélik, hogy a hazai találkozóra is minél többen kilátogatnak.

Ezeket olvasta már?