Egy győzelemre van a másodosztályú döntőtől a KKK

2025. 05. 03., szombat, 21:09

A KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub szombat este az elődöntő második meccsén is legyőzte a Vasas Akadémiát, így összesítésben már 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban. A KKK 86-77-re nyert idegenben.

Azt követően, hogy szerdán hazai pályán megnyerte az NB I. B Piros csoport elődöntőjének első meccsét a KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub, a csapat szombaton idegenben folytatta a sorozatot.

A KKK nem számíthatott könnyű meccsre, hiszen az első találkozót hazai környezetben küzdelmes csatában nyerte meg a somogyi együttes 83-72-re. Ráadásul a Vasas idén az alapszakaszban hazai pályán le tudta győzni a Kaposvárt, így a fővárosiak joggal reménykedhettek abban, hogy kiegyenlítenek esetleg összesítésben az elődöntőben.

A szombat esti összecsapást jól is kezdte a házigazda együttes, és a kiélezett, szoros első félidő végén két ponttal az angyalföldiek vezettek, 37-35 arányban.

A térfélcsere után azonban már a Kaposvár tudott kiépíteni magának 6-8 pontos előnyt. A negyedik negyedben vissza tudott kapaszkodni a Vasas, és 65-64-nél már náluk volt az előny, ám nem sokáig.

A Kaposvár húzóemberei – Darrion Trammel, Paár Márk és Luka Markovics – a hajrához közelítve ugyanis nagyon fontos kosarakat szereztek, és a somogyiak nem csak visszaszerezték a vezetést, hanem egy perccel a vége előtt nyolcpontos előnyt alakítottak ki.

A Vasasnak innen már nem volt visszaút, és a KKK a másodosztályú bajnokság elődöntőjének második meccsét 86-77-re megnyerte, ezzel pedig összesítésben már 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

A somogyiak közül Darrion Trammel 21, Paár Márk 20, Luka Markovics 13 pontot szerzett.

Az elődöntő kedden a Kaposvár Arénában folytatódik. A párharc harmadik meccse 18 órakor kezdődik majd.

Vasas Akadémia – KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub 77-86 (17-15, 20-20, 21-27, 19-24)
NB I. B Piros csoport, elődöntő, 2. mérkőzés