Bejutott a legjobb négy közé a KKK a Hepp Kupában

2025. 01. 09., csütörtök, 10:34

A KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub szerda este hazai pályán a sorozat negyeddöntőjében 111-81-re győzte le az Újbuda MAFC együttesét. A Hepp Kupa négyes döntője tavasszal Kaposváron lesz.

A másodosztályt vezető KOMETA Kaposvári KK a tavaly a feljutásról éppenhogy lemaradó Újbuda MAFC-ot fogadta  Hepp Kupa negyeddöntőjében. A két csapat idén találkozott már egymással egyszer, akkor a KKK hazai pályán 87-82-re nyerni tudott, de akkor a MAFC-nál nem játszott két meghatározó játékos, Polgárdy Ádám és Bazsó Brúnó.

A fővárosiak azóta egy nagy igazolást is bejelentettek. A 39 éves, 76-szoros válogatott Lóránt Péter három és fél éve vonult vissza, most azonban újrakezdte a játékot a MAFC színeiben. A Kaposvár ellen azonban nem lépett pályára.

A somogyiaknál is akadtak hiányzók: sérülés miatt nem lépett pályára Fehérvári Csegő, Hajduk Attila és Szőke Bálint sem.

A találkozó eleje igen szoros és fordulatos volt. Általában a MAFC-nál volt a vezetés és főleg Polgárdy Ádámot nem tudta semlegesíteni a Kaposvár: a fővárosiak játékosa csak az első negyedben 16 pontot dobott. A KKK a játékrész hajrájában tudott fordítani, amikor – a betegen játszó – Paár Márk rövid időn belül három hármast is bedobott.

A hazaiak végül megnyerték az első negyedet, és onnantól kezdve folyamatosan nőtt a csapat előnye. A MAFC nem igazán találta a fogást ezután a Kaposváron, és egy idő után ez frusztráltá tette a csapatot; edzőjük, Lakits András és két játékosuk, Bordács Gábor, valamint Kovács Levente is kapott egy-egy technikait reklamálásért, vagy épp azért, mert mérgében földhöz vágta a labdát.

A végjátékra már tetemessé vált a különbség, hiába próbált ki többféle védekezési variációt a MAFC. A somogyiak közül a végére Darrion Trammel 30, Uros Rosics 21, Paár Márk pedig 17 pontig jutott.

A KKK így bejutott a Hepp Kupa legjobb négy csapata közé, a sorozat négyes döntője pedig a március 8-9-esi hétvégén a Kaposvár Arénában lesz.

KOMETA Kaposvári KK – Újbuda MAFC 111-81 (31-23, 35-20, 27-28, 18-10)
Hepp Kupa, negyeddöntő