2024. 12. 23., hétfő, 09:24
A szövetség a közelmúltban tette közzé az éves ranglistáját, ahol a kaposvári egyesület a három nagy budapesti klub mögött a negyedik helyen végzett.
A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség idén is közzétette a 2024. évi egyesületi ranglistákat, melyen ismét kiemelkedő eredményeket ért el a kaposvári LSC Ritmikus Gimnasztika SE.
A rangsorok a Magyar Bajnokság, a Magyar Kupa egyéni és csapat versenyei után járó pontok, illetve a válogatottságért, nemzetközi versenyekért járó pontok alapján állnak össze.
A kaposvári LSC RG SE már nem az első alkalommal lett a legeredményesebb vidéki egyesület.
Az országos ranglistán idén is a három nagy budapesti klub után (MTK Budapest, Hegyvidéki Szabadidősport, Csepeli RG Club) a negyedik helyen sikerült végezniük az országban tevékenykedő 51 szakosztály közül.
Ez a kiemelkedő eredmény köszönhető annak is, hogy Farkas Júlia immár sokadik éve tagja a felnőtt együttes kéziszer válogatottnak.
Az együttes kéziszer csapatok klubversenyében az LSC az ország harmadik legjobb klubjának bizonyult. A versenysport kategória-2-ben a tavalyi évhez hasonlóan az LSC nyerte az éves pontgyűjtést. A versenysport kategória-1-ben az előkelő ötödik helyen zártak a kaposvári lányok.
A versenyzőket Dr. Balogh Orsolya, Borbély Kata, Kutnyák Nikolett és Boros Ninetta készítették fel.