Újra tölgyfát ültetnek Csik Ferenc emlékére

2024. 10. 11., péntek, 12:47

Az eseményre mindenkit várnak a Színházparkban október 11-én.

A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen 1936-ban, a berlini olimpián a győztes sportolók nemcsak érméket kaptak, hanem egy-egy tölgyfacsemetét is, rajta a felirattal: „Növekedj a győztes dicsőségére!” A magyar sportolók 10 aranyérmet szereztek, köztük Csik Ferenc, aki a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett.

Csik Ferenc, Kaposváron született, családja révén szorosan kötődött a városhoz, ezért itt ültette el a tölgyfa csemetét. 1936 szeptemberében, a Kaposvári Virágos Napok keretében, több ezer érdeklődő jelenlétében helyezték el a fát a Színház parkban. Az ünnepségen több ezer ember vett részt, akik megtöltötték a parkot, sőt, sokan a környező házak tetejéről figyelték az eseményt.

A tölgy története évtizedekig szoros figyelmet kapott, sorsát a sportsajtó is rendszeresen nyomon követte. A fa jól fejlődött, de az 1950-es évekre a park szélén ültetett platánok árnyékolni kezdték, és végül ellentmondásos információk terjedtek el az állapotáról: egyes források szerint átültették, mások szerint elpusztult, de új hajtást hozott.

Ezt a régi hagyományt felelevenítve újra tölgyfát ültetnek 2024-ben, a párizsi olimpia évében, hogy a kaposvári olimpikon és az olimpiai tölgy öröksége tovább éljen, továbbra is növekedjen a mindenkori győztesek dicsőségére.