2024. 10. 03., csütörtök, 10:29
A Kaposvári Vízilabda Klub az OB I-es bajnokság második fordulójában, hazai medencében kapott ki 12-7-re a fővárosiaktól.
A Szeged elleni vereség után saját közönsége előtt javíthatott szerdán a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata. A Honvéd elleni mérkőzés ugyanakkor nem ígérkezett egyszerűnek a hazaiak számára. A kapospolo.hu tudósítása szerint az első negyedben a vendégek szereztek vezetést, de Dőry és Fülöp góljaival hamar fordított a KVK. A játékrész végén viszont 2-2 állt az eredményjelzőn.
Kissé elaludtak a kaposváriak a második negyed elején. Vadovics és Kiss gyorsan betalált, mínusz kettőről pedig sokáig nem tudtak elmozdulni a vendéglátók. Pellei Kristóf törte meg a gólcsendet, de Hessels Sebastian visszaállította a kétgólos különbséget a felek között a nagyszünetre.
A harmadik negyed elején már közte három volt, és hiába próbáltak visszakapaszkodni a kaposváriak, a befejezéseknél többször is hiba csúszott a gépezetbe, így a fővárosiak őrizni tudták az előnyüket.
Az utolsó felvonásban pedig már csak egy csapat volt a medencében, így ötgólos győzelmet könyvelhetett el a Honvéd a Csik Ferenc Versenyuszodában.
A kaposvári csapatból Dőry Farkas 3, Fülöp Bence 2 gólig jutott. Pellei Kristóf és Berta József pedig 1-1 találatig jutott. Az együttesre a hétvégén már újabb bajnoki vár, a kaposvári pólósok szombaton az OSC-vel csapnak össze idegenben.
Kaposvári VK – EPS Honvéd 7–12 (2–2, 1–3, 3–3, 1–4)
E.ON Férfi Vízilabda OB I 2. forduló
Kaposvári VK: Kósik – Pellei K. (1), Fülöp B. (2), Vindisch, Hárai, Dőry (3), Pellei F. Csere: Bede, Berta (1), Juhász-Szelei, Vörös, Aranyi, Baj. Vezetőedző: Surányi László.
EPS-Honvéd: Csoma – Kiss B. (1), Hessels B. (2), Ekler B. (3), Vadovics (1), Bencz (2), Szépfalvi. Csere: Kevi, Hessels S. (2), Simon H., Sugár, Gregor, Böszörményi (1). Vezetőedző: Szivós Márton.