2024. 09. 20., péntek, 16:43
Az Investment Közutasok Kaposvári TK I. csapata Zalaegerszegen kezdte volna a szezont, ám egy technikai hiba miatt az összecsapás meghiúsult. A kaposvári csapatnak azonban a második fordulóban sem lesz könnyű dolga.
Szombaton, a 14 órakor kezdődő összecsapásra az előző szezon aranyérmese, a Szeged érkezik Kaposvárra. A Szeged az első játéknapon magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a Szanki OBSE ellen. Több kiváló teljesítményt is felvonultattak, hiszen Karsai László 675, Szél Tibor 673, míg Somodi Károly 635 fát gurított, de Bíró Patrik is átlépte a hatszázas határt, azaz nem lesz könnyű dolga a szombati hazai rangadón a somogyiaknak.
Ezt erősítette meg az együttes vezetőedzője, ifjabb Horváth László is. –
Alaposan bekezdett a bajnokságban az aktuális ellenfelünk – fogalmazott.
– Nyáron felújították a pályájukat, mely a jelek szerint nagyon eredményes lett. Olyan szintet hoztak, amire nagyon nehéz felkészülni. Sajnos a mi meccsünk elmaradt, így nem tudjuk, mire vagyunk képesek éles körülmények között. Természetesen nem feltartott kézzel állunk majd dobóállásba, a legjobbunkat akarjuk nyújtani, s szeretnénk megismételni az előző szezon bravúrját, de nehéz dolgunk lesz – emelte ki ifjabb Horváth László.
Az Investment Közutasok Kaposvári TK II. az Ad Flexum TKE társulatát látja vendégül szombaton, 10 órától.