2024. 09. 18., szerda, 10:37
Az együttes a selejtező első körében az osztrák bajnok Hypo Tirol Innsbruck csapatát fogadj. A röplabdamérkőzés 19 órakor kezdődik majd a Kaposvár Arénában.
Különleges, kék-narancssárga borítást kapott a Kaposvár Aréna küzdőtere. Ennek nem más az oka, minthogy a Fino Kaposvár Bajnokok Ligája selejtezős mérkőzést játszik ma este 19 órától, az Európai Röplabda Szövetség (CEV) pedig megköveteli, hogy a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében is már egységes kinézetű pályán játsszanak a csapatok.
A Fino ellenfele az osztrák bajnok Hypo Tirol Innsbruck lesz. A továbbjutás két meccsen dől el. A mai találkozó a párharc első meccse lesz, a visszavágót egy hét múlva rendezik Ausztriában.
Az osztrák együttes igen erősnek tűnik. Az utóbbi években többször eljutottak a BL és a CEV Kupa (a második számú európai kupasorozat) főtáblájáig. A Fino egyelőre ezt még nem mondhatja el magáról.
A tiroliak ráadásul sokkal nagyobb költségvetéssel rendelkeznek, mint a Fino, és ez a játékoskeretükön is meglátszik. Több remek légiósuk is van a kiváló osztrák játékosok mellett, valamint az is döntő lehet, hogy az átlagmagasságuk is nagyobb, mint a kaposváriaké.
A felkészülés során nemrég egy olasz élvonalbeli csapattal játszott edzőmeccset a Hypo Tirol Innsbruck és 3:1-re nyertek, ez pedig szintén azt mutatja, hogy erős ellenfél vár ma este a Finóra, az olasz bajnokság ugyanis az egyik legerősebb a világon.
A kaposváriak persze nem feltartott kézzel lépnek pályára, szeretnék meglepni a tiroliakat. A Fino játékosai nagyon bíznak a szurkolók támogatásában. A találkozó egyébként mondhatni, sporttörténelmi, hiszen Bajnokok Ligája mérkőzést még semmilyen sportágban sem rendeztek Kaposváron.
A rend kedvéért tehát a ma esti Fino Kaposvár – Hypo Tirol Innsbruck mérkőzés 19 órakor kezdődik a Kaposvár Arénában.