Fordulatos mérkőzésen maradt alul a KKK

2024. 08. 23., péntek, 15:18

Az NB I. B csoportból feljutó PVSK-Veolia gárdája ellen kezdte meg sűrű felkészülési programját csapatunk csütörtökön a Kaposvár Arénában.

Kis Raul triplájára Frank Áron válaszolt rögtön, így 3–3-at mutatott az eredményjelző. Néhány könnyű baranyai kosarat hoztak az első percek, majd Puska Bence talált be a sarokból, valamint Völgyi Marcell büntetőzhetett 8–7-es hazai vezetéshez segítve csapatát.
Ismét könnyen szereztek pontot a baranyaiak. A Kaposvár a padról beálló Bogdán Benedek révén zárkózott 10–12-nél. Labdaeladásunkat azonban Amorie Archibald büntette távolról, így ötpontos hátránynál időt kért Branislav Dzunics. Uros Rosic ezt követően messziről szépített az álláson, ám a fegyelmezetten védekező PVSK ismét ellépett. Már 6 pontos fórnak örülhettek a negyed végéhez közeledve, amikor Völgyi büntetőivel zárkóztunk. Paár Márk triplájával pedig már 20–21 volt az állás a játékrész végére.

A második etapban Antalics Dániel büntetőivel a vezetést is átvettük. Paár pedig a legeredményesebb hazai pontzserző volt ekkor 6 pontjával, amivel tovább növelte a különbséget. Kocsis Zalán beállását követően rögtön gólpasszt adott, majd védőoldalon dobást blokkolt. A nagyszünet előtt öt perccel Darrion Trammell büntetőivel tartottuk a fórt, ám Molnár Mátyás kinti dobásával 30–30-ra kiegyenlítette a meccset. Nem sokkal később Szőke Bálint közelről, majd Bogdán távolról volt eredményes. Az így kialakult ötpontos előnynél zárkóztak még a pécsiek, majd Trammell rákapcsolt és gyorsan 5 pontot szerzett, így 41–33-re elhúztunk. Amerikai irányítónk 9 pontnál járt már. A félidőben Kocsis Zalánon kívül minden hazai játékos dobott pontot, aki pályára lépett.

A fordulás után a palánk alatt fordult le gyönyörűen Völgyi, aki kosara után még büntetőt is dobhatott. Antalics is megszerezte első mezőnykosarát a gyűrű alatt, így 46–38-as állással kezdtük a harmadik negyedet. Puska büntetőivel már tíz is volt a somogyi előny. Uros Rosic gyors négy pontjával lett nagyobb a különbség, Archibald újabb triplájával zárkózott csak a PVSK 54–43-nál, erre azonban a sarokból Kocsis válaszolt korábbi csapata ellen szintén távolról. A MAFC korábbi légiósa rákapcsolt és 12 pontot szerzett 6 percnyi játék után 7 pontra faragva a pécsiek hátrányát. Amorie Archibald összesen 22 pontnál tartott, amikor időt kért a Kaposvár. A negyed végéhez közeledve Luka Markovic pontjaival maradtunk a Pécs előtt, majd amerikai irányítónk büntetőzhetett, így 63–52-re módosult az állás.

A záró felvonást pontatlanul kezdtük, amit 7 gyors ponttal büntettek a vendégek, így 63–61-nél kértünk időt. Amerikai irányítónk 11 pontot dobott szinte egymás után, köztük két hármast is vágott 4 perc alatt, így 76–67-nél kért időt Srecko Sekulovic. Erre jól reagált a vendég gárda, hiszen 6–0-ás rohanással folytatták a meccset, mindössze 3 pontra olvadt a hazai fór. Kis Raul triplájával szakadt meg a rossz sorozatunk, 80–74-nél. Nem állt meg a Pécs sem, így az utolsó perceket Archibald hármasával, majd kettő plusz egyes megoldásával négypontos vezetéssel kezdte a PVSK. Az amerikai már 35-nél járt. Ismét Kis volt eredményes messziről, így 83–84-re zárkóztunk másfél perccel a vége előtt. A vezetésért is dobhattunk a végén ám Trammell kinti kísérlete kimaradt, és pontot kaptunk belőle. Mínusz háromnál még volt újabb esélyünk egyenlíteni, de ez is lejött a gyűrűről, így a Pécs nyerte az edzőmeccset.

Ezeket olvasta már?