Győzelemmel kezdte a nyári felkészülési mérkőzések sorozatát a Rákóczi

2024. 07. 04., csütörtök, 09:04

Az NB III-ban szereplő együttes szerdán idegenben 2-1-re győzte le az NB II-be feljutott Szentlőrincet.

A nyári felkészülési időszak első edzőmérkőzését a második ligába feljutott Szentlőrinc otthonában vívta a Kaposvári Rákóczi, ahol a somogyiak vezetőedzője, Székely Tibor több próbázót is a kezdőcsapatba nevezett.

A rakoczifc.hu tudósítása szerint a védelemben egy igen ismerős, s kaposvári füleknek jól csengő név, Hadaró Valentin futballozott, míg mellette Füredi Szabolcs, aki Kozármislenyben töltötte az előző hat idényt. A jobb szélen a Görög Gergő, míg elől a szintén paksi nevelésű Zoltán Rafael kapott lehetőséget, a középpályán pedig Balla Kevin, akinek nevéhez a meccs első lehetősége fűződött. A kissé összeszokatlan csapat benyomását keltő Rákóczi játéka a meccs elején akadozott, de fokozatosan lehetett látni azokat a jegyeket, melyekkel az előző idényben sikereket értek el. Emellett a félidő derekán a vezetést is megszerezték a kaposvári zöld-fehérek, miután a Zoltán Rafael buktatásáért megítélt büntetőt Babinszky Bence értékesítette. (0-1)

A második félidőre a hazaiak sort cseréltek, a Rákóczinál viszont csak a kapusok felezték el a találkozót. Ezt a játékrészt szinte azonnal góllal kezdték a somogyiak: két perc elteltével Zoltán Rafael remekül löbbölte be a labdát a védelem mögé, Babinszky Bence pedig könnyedén emelte át azt a kapujából kilépő Héninger Bendegúzon kapuson. (0-2) Székely Tibor egy órányi játékot követően cserélt, s többek között pályára küldte Szabó Milánt is, a Bene Akadémia tehetségét, aki egy remek opció lehet majd a fiatalszabály betartására – áll a tudósításban.

A mérkőzés utolsó perceiben egy büntető révén szépítettek a hazaiak (1-2), azonban a Rákóczi győzelme nem forgott veszélyben, a siker pedig lendületet és önbizalmat adhat a folytatásra.

A Rákóczi legközelebb is egy NB II-es baranyai csapattal játszik edzőmeccset. Az együttes szombaton 10:30-tól a Kozármislenyt fogadja a Rákóczi Stadionban.

Szentlőrinc SE–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (0–1)
Szentlőrinc SE, I. félidő: Gyurján – Varjas L., Sághy, Tamási L., Sifter (Kwandwo, a 32. percben) – Balogh Á., Hleba, Medgyesi – Balogh B., Novák Zs., Nagy R.
II. félidő: Héninger – Király M., Kesztyűs, Németh M., Kwandwo – Kiss K., Balogh Á. (Keresztes B., a 60. percben), Lakatos M. – Desnica, Csörgő, Helesy. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a szünetben) – Heil, Füredi (Kis-Fónai, a 67. percben), Hadaró – Görög (N. Mazzonetto, a 67. percben), Szederkényi (Pintér M., a 60. percben), Horváth B. (A. Mazzonetto, a 60. percben), Balla (Szabó M., a 60. percben), Pusztai – Zoltán R. (Ötvös, a 67. percben), Babinszky (Mayer M., a 60. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Gólszerzők: Helesy (a 90. percben – 11-esből), illetve Babinszky (a 21. és a 47. percben, az elsőt 11-esből).

Ezeket olvasta már?