2024. 06. 24., hétfő, 11:30
Újabb magyar utánpótlás válogatott csatlakozik a KNRC csapatához a következő szezonra – tájékoztatott a Kaposvári Női Röplabda Club közleményében. A 2006-os születésű Horváth Lili érkezik Kaposvárra, hogy a center pozícióban erősítse majd az együttest.
„Nekem ez egy hatalmas megtiszteltetés, hogy lehetőségem adódott eligazolni egy ilyen közismert és eredményes csapathoz mint a KNRC” – mondta az aláírást követően Lili, aki eddig kétszer volt az U20-as válogatott tagja. „Szeretném ezt a jövőben minél többször átélni, úgy érzem, ehhez itt Kaposváron fejlődhetek a legtöbbet” – tette hozzá.
Elmondta, meghatározó tagja szeretne lenni a csapatnak és a lehető legjobbat szeretné kihozni magából, minden téren. „A játékomat magasabb szintre akarom fejleszteni, ami Kaposváron teljes mértékben kivitelezhető és fontos volt számomra a nemzetközi porondon való szereplés is, hiszen ilyenben még nem volt részem csak a válogatottal” – mondta.
Vincent Lacombe is elismerően nyilatkozott legújabb igazolásukról. Ahogy az eddigi igazolásainkból is látszik, szeretnénk idén magyar fiatalokkal együtt dolgozni. Lili is egy tipikus center játékos, amit robbanékonyságával tökéletesen tud magasabb szintre emelni. A következő időszakban több felelősséget kap majd, hogy fontos szereplője legyen a következő években csapatunk sikereinek! Ez most egy nagy lehetőség számára, és ezt ő is tudja. Nyomás? Igen van, de a magas szintű játékosok tudják, miként kell ezt kezelni, és élvezni!