2024. 06. 05., szerda, 11:24
Szombaton 11 órakor Debrecenben rendezik meg a Férfi Teke Magyar Kupa négyes döntőjét, melyen az Investment Közutasok Kaposvári TK mellett, a Szegedi TE, a Sárvári Kinizsi SE és a Salgóbátony TK I. csapat vesz részt.
„Különleges szabályrendszer szerint zajlik a finálé” – mondta Kálny Krisztián, az Investment Közutasok Kaposvári TK elnöke. „A négy sávon mindegyik együttesből egy-egy tekéző lép dobóállásba. Aki a legjobb eredményt éri el, kap 4 szettpontot, a második hármat, a harmadik kettőt, a negyedik egyet. Ha – csapatonként – mind a négy sportoló letudta a dobásait, akkor összesítik az eredményeket, a legjobb társulat négy, a második három, a harmadik kettő, a negyedik egy csapat pontot kap” – írják a Facebook-oldalukon.
Értelemszerűen tehát az a csapat nyer, aki a legtöbb csapat pontot kapja.
„Bízunk az első két hely valamelyikében, de természetesen nem nézzük le az ellenfeleinket, sőt nagyon tiszteljük őket, hogy eljutottak idáig” – emelte kí a Kaposvári TK elnöke. Hozzátette: „Most azt érzem a fiúkon, hogy nagyon oda akarnak piszkálni a Szegednek, pláne, mert tavaly nem sikerült. Igazából teher nélkül játszhatnak, mert a bajnoki ezüsttel biztosítottuk a helyünket az Európa Kupában, így mindenki felszabadultan léphet pályára Debrecenben.”
A versenyen most nem vesz részt a négyszeres világbajnok, Kovács Gábor.