Vereséget szenvedett utolsó élvonalbeli meccsén a KKK

2024. 05. 18., szombat, 22:08

Az együttes az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában 95-88-ra kapott ki hazai pályán a Szegedtől, szombat este.

Tét nélkül vághatott neki utolsó meccsének a KOMETA Kaposvári KK az NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban. Az együttes az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában már biztos kiesőként fogadta a Szegedet. A hazaiak közül rengetegen hiányoztak kisebb-nagyobb sérülés miatt (nem lépett pláyára Abell, Jackson, Jean-Marie, Filipovity, Paár, Bogdán, Szőke, Antalics és Bogdán sem), így főként a fiatal játékosok kaptak lehetőséget.

A bb1.hu tudósítása szerint vendég Szedeák remekül kezdte a mérkőzést Bailey kétszer is betalált kintről, Lake pedig a festékből szerzett két pontot, így bő egy perc után 8-0 állt az eredményjelzőn. Koprivica tette fel a táblára a Kaposvárt, Bailey viszont nagyon elkapta a fonalat, majd megint a somogyiak centere következett (4-11). Bailey már a negyedik tripláját dobta dudaszóra, Eaddy erre azonnal válaszolt, Lake maradt üresen a palánk alatt. Halmai értékesítette a büntetőit, Bognár tett fel egy bejátszást, Eaddy talát be megint távolról. Krnjajski nehéz ziccert fejezett be, Bognár Lake-et szolgálta ki, Halmai volt pontos a sarokból, Lake egy pontot a vonalon hagyott (17-21). Eaddy a harmadik triplakísérletét is pontokra váltotta, erre Bognár felelt, Bailey folytatta a hármasok sorát, ráadásul kétszer is betalált, már 18 pontál járt, a Kaposvár időt kért. Koprivica a fault után a plusz egyet rontotta el, Bognár zsákolt, a negyedet a kaposvári center büntetője zárta. 23-32

Hajduk triplája nyitotta a második negyedet, Halmai egy pontot a vonalon hagyott, Bailey kivételesen a triplavonalon belülről volt eredményes. Halmai és Puska játszott össze, Mucza négy pontot szerzett sorozatban, Eaddy hatot (35-38). 44-44-nél aztán utolérte ellenfelét a Kaposvár, Bailey villant ismét és bár ezt követően volt lehetősége a hazaiaknak átvenni a vezetést, Cohill Eric második esélyből talált be. Krnjajski saroktriplája után a mérkőzés folyamán először már a Kaposvár állt jobban, de a félidőben az utolsó szó a vendégeké volt, akik így egy ponttal vezettek a nagyszünetben. 49-50

A második félidő első öt pontját a hazaiak szerezték, Koprivica és Eaddy révén, végül a 8-2-es futást Cohill zárta le egy ziccerrel. Bognár bejátszását Lake tette fel, majd az előkészítő befejezővé lépett elő három védő gyűrűjében (57-58). Bailey büntetett meg egy eladott labdát, Lake triplája után pedig Dalibor Damjanovic időt kért. Bailey szórt újabb triplát, Koprivica dolgozott remekül a palánk alatt, Mucza kosarára Koprivica felelt. Lake a második tripláját is elsüllyesztette, Koprivica szólt megint hozzá a mérkőzéshez, Krnjajski ziccerezett (65-71). Mucza osztott ki egy gólpasszt Lake-nek, a negyedet Halmai kosara zárta. 67-73

Hajduk triplájával indult a záró etap, Mucza kettese után Eaddy hozta közelebb egy triplával a Kaposvárt. Mucza robogott végig a pályán egy ziccerig, Balogh kettese után kért időt Dalibor Damjanovic (73-79). Eaddy fejezte be a figurát, Mucza és Koprivica váltott kosarat, Zsíros célzott pontosan távolról. Koprivica tett vissza egy rontott dobást, erre viszont hármassal felelt a Szeged, jött is az újabb hazai időkérés (79-87). A maradék időben már nem tudott a Kaposvár fordítani, így a KKKK vereséggel búcsúzott az első osztálytól. 88-95

KOMETA Kaposvári KK–SZTE-Szedeák 88–95 (23–32, 26–18, 18–23, 21–22)
Tippmix NB I/A-csoport, alsóházi rájátszás, 10. forduló