2024. 04. 15., hétfő, 19:10
A címvédő férfi röplabdázók ellenfele idén is a székesfehérvári MÁV Előre Foxconn lesz.
Kedden kezdi meg a bajnoki döntőt a Fino Kaposvár. Az Extraliga fináléjában akárcsak tavaly, idén is a székesfehérvári MÁV Előre Foxconn lesz a címvédő Fino ellenfele.
A két együttes ebben a szezonban már négyszer összecsapott egymással. A Magyar Kupa negyeddöntőjéből a Fino továbbjutott, a bajnokságban pedig kétszer is szoros mérkőzést játszottak egymással a felek, és mindkét alkalommal a Kaposvár nyert.
A MÁV Előre az alapszakaszt a második helyen fejezte be a Fino mögött 19 győzelemmel és 3 vereséggel. A fehérváriak szezon közben edzőt váltottak, épp azután, hogy a Fino a kupa-továbbjutást követően a bajnokságban másodjára is megverte őket. A MÁV Előrét az élvonalba feljuttató, majd első szezonjában rögtön ezüstérmet szerző Dávid Zoltánt menesztette a klub, helyére pedig előbb a fehérváriak strandröplabda szakosztályában dolgozó román Adrian Pricop ült le a kispadra, majd két héttel később az argentin Omar Pelillo lett a vezetőedző.
A Fino idei szezonja eddig nagyszerűen alakult. Az együttes csupán egy alkalommal kapott ki a bajnokság alapszakaszában, március elején pedig megnyerte a Magyar Kupát is, története során már tizenkilencedszer.
A Fino Kaposvár 27. bajnoki döntőjére készül és 20. bajnoki címére hajt.
A párharc a döntőben az egyik fél harmadik győzelméig tart. Az első meccset kedden 18 óra 30 perces kezdettel játsszák a felek a Kaposvár Arénában.