Két kaposvári középiskola csapata is dobogón végzett a fiú röplabda Diákolimpia országos döntőjében

2024. 01. 30., kedd, 13:56

A Munkácsy diákolimpiai bajnok lett, a Közgaz pedig harmadik helyen zárt.

A mögöttünk álló hétvégén rendezték meg Nyíregyházán az V-VI. korcsoportos röplabda országos döntőt. A nyolccsapatos tornára két kaposvári középiskola is kijutott, a Munkácsy Mihály Gimnázium és a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum. A két együttes ráadásul egy csoportba került. A Munkácsy végül egyenes ágon elődöntőbe jutott, a közgazos fiúk pedig harmadik helyen végeztek a csoportjukban és a keresztjáték után, a kecskeméti Kandó Kálmán Technikumot legyőzve jutottak négy közé.

Az elődöntőben aztán a Munkácsy és a Közgaz épp egymás ellen került össze, és végül előbbi nyert. A Munkácsy ezt követően a döntőben a kétszeres címvédő, kecskeméti Bolyai János Gimnázium együttesét győzte le 3:1-re.

A Közgaz pedig a szolnoki Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikumot győzte le a bronzmeccsen 3:2-re, így harmadik helyen zárt.

A Munkácsy ráadásul három különdíjat is bezsebelt a torna végén.

Végeredmény:

I. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
II. Kecskemét Bolyai János Gimnázium
III. Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum

Legjobb feladó: Zarka Márton, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
Legtechnikásabb játékos: Laczó Bálint, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
Legjobb támadó: Sütő Kristóf, Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
Legjobb testnevelő, felkészítő: Sólyom Gábor, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

Ezeket olvasta már?