2024. 01. 25., csütörtök, 09:09
Az együttes az NB II-es PMFC után a megye egyes Dombóvárt is legyőzte felkészülési mérkőzésen.
Második edzőmeccsét játszotta szerdán a Kaposvári Rákóczi FC. Az együttes a Cseri úton a Tolna megyei első osztály harmadik helyén álló Dombóvárt fogadta. A rakoczifc.hu tudósítása szerint már az első percektől érződött a hazaiak fölénye, ami előbb helyzetekben, majd gólokban is megmutatkozott. Az első negyed órán belül Babinszky Bence egy egyéni akció után közelről lőtt a kapuba (1–0), majd a Rákóczi támadója nemsokkal később újra betalált.
Ezúttal Ekker Milán beadására érkezett jó ütemben és passzolt higgadtan a hálóba félórányi játékot követően (2–0). Ekker Milán a gólpasszát követően a gólszerzők közé is feliratkozott, ráadásul nem is akármilyen találattal. A kaposváriak szélsője ugyanis kitűnően vette észre, hogy Pusztai Dániel üres a bal szélen, remek ütemben indította a védőt, aki keresztbe passzolt Szederkényi Ádámhoz, ő visszatette a labdát az érkező Ekker Milán elé, aki tizenkét méterről, kapásból, nagy erővel lőtt a hálóba (3–0). A félidő utolsó percében újra Babinszky Bence volt közelről volt eredményes (4–0), s ezzel megnyugtató előnnyel várta a szünetet a Rákóczi.
A második játékrészre beálltak a fiatal Bene akadémisták, a meccs képe viszont nem változott: továbbra is uralták a játékot a hazaiak, s a helyzetekkel, gólokkal sem maradtak adósak. Ebben a félidőben Gál Mátyás kezdte a sort, aki egy szabadrúgás utáni levágódó labdát félfordulatból lőtt a jobb alsóba (5–0), majd kevéssel később Nicoló Mazzonetto fejezett be egy akciót (6–0). Az utolsó percekben még fölényesebbé tehette volna a sikerét a Rákóczi, de újabb gól már nem esett.
A kaposvári zöld-fehérek ezzel második sikerüket könyvelhették el a téli felkészülés során, múlt hétvégén ugyanis az NB II-es PMFC-t győzték le 2-0-ra Pécsen.
Kaposvári Rákóczi FC–Dombóvári FC 6–0 (4–0)
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler (Horváth F., a szünetben) – Ekker (Rituper, a szünetben), Heil (Czimmermann, a szünetben), Harsányi (Gál M., a szünetben), Pusztai – A. Mazzonetto (Pintér M., a szünetben) – Horváth B. (N. Mazzonetto, a 20. percben), Szederkényi – Babinszky, Bíró D. (Mayer M., a 39. percben) – Hampuk (Ötvös, a szünetben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Dombóvári FC: Sztropkó – Pataki, Borbély, Právics, Vörös, Martinka – Reizinger, Fila, Hetesi – Orsós T., Horváth Á. Csereként pályára lépett: Karádi, Bán, Fodor, Szatmári, Gombos. Vezetőedző: Horváth Zoltán.
Gólszerzők: Babinszky (a 12., a 30. és a 45. percben), Ekker (a 39. percben), Gál M. (a 66. percben), N. Mazzonetto (a 69. percben).