2024. 01. 22., hétfő, 09:24
A somogyi együttes sikerével a tizenegyedik helyről egészen a nyolcadikig jött fel a tabellán.
Fontos találkozó várt a KOMETA Kaposvári KK-ra vasárnap este a Tippmix NB I. A csoportban. Az együttes a Paksot fogadta a Kaposvár Arénában, és miután elég sűrű a mezőny idén, azzal a tudattal lépett pályára az együttes, hogy ha nyernek, nem csak a nyolcadik Paksot, de a Pécset és a Körmendet is megelőzhetik.
A bb1.hu tudósítása szerint a jó néhány sérült játékost – Mario Ihringet, Eilingsfeld Jánost és Gulyás Milánt – nélkülöző ASE remekül kezdte a meccset. White és Jean-Marie szerzett egy-egy kosarat a mérkőzés legelején, Géringer talált be kintről, Nicholson triplája után pedig már időt is kért Dalibor Damjanovic (2-8). White és Nicholson már 10 pontra növelte a vendégek előnyét, Paár egy pontot a vonalon hagyott, ahogy Kovács is. Jackson már pontosabb volt, Szőke is, Jean-Marie és Eaddy hozta közelebb csapatát, Sebastjan Krasovec pedig időt kért (10-13). Koprivica egy pontra csökkentette a hátrányt, Nicholson tempója esett be, Koprivica két büntetőt dobott be ismét. Wright csak egyet, Eaddy találta meg a festékben Koprivica, egy hazai technikai után Kovács dobta be a büntetőt. Krnjajski tört be, a negyedet Kucsora és Koprivica 2-2 pontja zárta. 20-19
Remekül kezdte a második negyedet a Kaposvár, hiszen Koprivica kettese után Abell dobott egy hármast, Kovács válaszolt azonnal. White szolgálta ki Géringert, Halmai büntetői után Wright és White fordított (27-29). Jean-Marie kosarára Nicholson válaszolt egy zsákolással, Abell talált be kintről, White egy büntetőt dobott be. Nicholson kettese után Abell és Szőke hozott a somogyiaknak öt pontot, White megint csak egy büntetőt dobott be, Abell kettőt, a Paks pedig időt kért. Nicholson és Kékesi kosaraival ismét a vendégek álltak jobban, Jackson küldte heléyre a büntetőit, Nicholson tört be nagyszerűen, de Jackson egypontosa után döntetlen állt az eredményjelzőn a nagyszünetben. 42-42
White dobott be két büntetőt, Abell és Wright váltott kosarat, Krnjajski köszönt be távolról, majd Abell is. Koprivica ért célt tempójával, Abell egy büntetőt, Kucsora egy kettes dobott be. A Kaposvár folytatta remeklését, Eaddy és Abell is betalált, így Sebastjan Krasovec ismét időt kért (57-49). White kettő, Kovács egy büntetőt dobott be, Abell pontos volt kintről, Jean-Marie két támadásból szerzett 3 pontot. White kosarára is ő felelt, következő kosara pedig már 13 pontos előnyt jelentett a Kaposvárnak, ami meg is maradt a negyed végéig. 69-56
A negyedik negyed első három perce meglehetősen csendesen telt, a Kaposvárt ezt nyilván nem zavarta, pláne, hogy minimálisan még sikerült is növelni az előnyt, Sebastjan Krasovec aztán 17 pontos hátrányban hívta magához a játékosait (75-58). Nem kellett sokat várni és a hazaiak már 20-at is közétettek, ezzel gyakorlatilag lezárva a lényegi kérdéseket öt perccel a vége előtt. Ezt követően már mindkét edző bőségesen forgatta rotációját, a különbség pedig jelentősen nem változott, a Kaposvár pedig fontos győzelmet aratott. 83-68
A somogy együttes ugyanis így fellépett a tabella nyolcadik helyére. A KKK legközelebb ezen a héten szombaton a Sopron otthonában lép pályára.
KOMETA Kaposvári KK–Atomerőmű SE 83–68 (20–19, 22–23, 27–14, 14–12) |
Tippmix NB I. A csoport, alapszakasz, 17. forduló |
KOMETA Kaposvári KK: Krnjajski 5/3, Paár 1, Abell 21/12, Jakcson 5, Jean-Marie 16. Csere: Halmai 2, Szőke Bálint 5/3, Eaddy 11/3, Koprivica 15, Bogdán, Antalics, Puska Bence 2. Vezetőedző: Dalibor Damjanovic Edzők: Szőke Balázs, Filipovics Gordan. Atomerőmű SE: Kovács 6/3, White 15/3, Géringer 5/3, Nicholson 23/6, Wooten 3 Csere: Kucsora 4, Sövegjártó, Kékesi 5/3, Wright 7, Pajor, Dorogi. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec Edző: Szentendrei Áron. |