2023. 12. 02., szombat, 09:28
Az együttes a Szegeddel csap össze. A találkozó 18 órakor kezdődik majd a Kaposvár Arénában.
A Szegedet fogadja ma este hazai pályán a KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub. A két együttes az NB I. A-csoportos bajnokság 10. fordulójában küzd meg egymással. A KKK a nyolcadik, a Szeged a hatodik helyről várja az összecsapást.
A Szedeák a szezon meglepetéscsapatának számít, ugyanis az anyagi nehézségekkel küzdő egyesületnél az idény előtt az is kérdéses volt, hogy beadják-e nevezésüket, ám ennek ellenére remekül kezdték a bajnokságot. A Csongrád-Csanád vármegyeiek a tabella első felében találhatók, és idén már volt egy négymeccses győzelmi szériájuk, ráadásul a tavalyi bajnok Falco Szombathelyt is legyőzték.
A szegediek szekerét főként a légiósaik húzták. Habár a szabályok öt külföldi játékos foglalkoztatását engedik meg, a Szedeáknak csak három amerikai játékosa van. Ők azonban kiemelkednek a mezőnyből, ugyanis Noah Locke a bajnokság legjobb pontátlagával rendelkezik (23,6 per mérkőzés), Ryan Woolridge hatszor került be eddig a forduló válogatottjába, De'Qouon Lake pedig korábban a Falcóval már nyert magyar bajnokságot és kupát.
A jelenlegi formája azonban nem túl fényes a Szegednek. Néhány sérülés is hátráltatta a csapatot, és legutóbbi két meccsüket elfelejtették.
A KKK bizakodva várhatja az összecsapást, hiszen a múlt héten a Budapesti Honvéd ellen fontos győzelmet arattak, egyik közvetlen riválisukat tudták megverni a somogyiak hazai pályán. Ráadásul ezúttal is saját szurkolóik előtt léphetnek pályára a kaposváriak, akik eddigi négy hazai meccsükből hármat megnyertek. Ráadásul külön motiváció lehet a Kaposvárnak, hogy győzelem esetén meg is előzhetnék a tabellán a Szegedet.
A ma esti KOMETA Kaposvári KK–SZTE-Szedeák mérkőzés 18 órakor kezdődik majd a Kaposvár Arénában.