Szolnoki győzelmével bejutott a bajnokság felsőházába a KVK

2023. 11. 25., szombat, 21:08

A kaposvári pólósok szombaton idegenben győzték le 10-8-ra a tabella ötödik helyén álló Tisza-partiakat, az OB I. alapszakaszának utolsó előtti, 12. fordulójában.

Az első negyed rögtön hat találatot is hozott, a KVK háromszor is magához ragadta a vezetést, amire mindig válaszolni tudtak a házigazdák – áll a kapospolo.hu tudóstásában.

A folytatásban is hasonló volt a forgatókönyv, de Pellei Frank büntetőjét követően sikerült kétgólos előnyt kiharcolniuk a somogyiaknak. A félidőre ebből csak egyet tudtak ledolgozni a hazaiak, így a nagyszünetben Vindisch Ferencék álltak jobban.

A harmadik negyed csupán 1-1 gólt hozott, Aranyi Attila találatára Jansik Dávid válaszolt, a lényeges kérdésekről így az utolsó felvonás döntött.

A záró játékrész kaposvári gólokkal indult. Juhász-Szelei Norbert használt ki egy emberelőnyös szituációt, majd Fülöp Bence volt eredményes, így hárommal vezettek már a kaposváriak. Próbált zárkózni a Szolnok, de Kósik Soma ihletett formában védett szinte az egész meccsen, miközben társai a másik kapu előtt brillíroztak. Surányi László tanítványai taktikusan játszottak az utolsó percekben, magabiztosan őrizték az előnyüket és végül 10-8-ra diadalmaskodtak.

A KVK így első győzelmét aratta a Szolnok otthonában és mostani sikerüknek köszönhetően 9 év után ismét a felsőházban szerepelhetnek majd!

Szolnok – Kaposvári VK 8-10 (3-3, 2-3, 1-1, 2-3)
E.ON Férfi Vízilabda OB I 12. forduló

Ezeket olvasta már?