Veretlenül, első helyen zárta az őszt az Investment Közutasok Kaposvári TK

2023. 11. 21., kedd, 11:40

Nyolc győzelemmel és egyetlen döntetlennel zárta a kaposvári tekecsapat a férfiteke Szuperliga első körét.

A csapat bravúros sikereket aratott, miután idegenben verte meg a Zalaegerszegi TK-t. A bajnokság legnagyobb esélyesét, a Szegedi TE-t, és a szintén élegyüttesnek számító Répcelakot pedig az Investment-Közút-csarnokban múlták felül – számolt be a tekecsapat közelményében.

Bár még a Bajnokok Ligája-párharc hátra van, már most kijelenthető, történetének legeredményesebb félszezonját zárta az Investment Közutasok Kaposvári TK. Amellett, hogy őszi bajnokként várják a somogyiak a folytatást a Szuperligában, a nemzetközi porondon is letették a névjegyüket, hiszen a Slavonski Brodban rendezett NBC-kupán a harmadik helyen végeztek, és ezzel jogot szereztek a BL-indulásra, mely eddig egyetlen somogyi gárdának sem sikerült.

Az már a 2023/2024-es kiírás előtt is látszott, valami nagy dolog van készülőben, hiszen a háromszoros világbajnok Farkas Sándor, az U18-as vb-győztes Sziklási Tibor, és a kétszeres világbajnoki bronzérmes Németh Máté is Kaposvárra tette át székhelyét. Ahogy haladtak előre a bajnokságban, úgy jöttek a jobbnál jobb eredmények is. Az első nagy csattanót a Zalaegerszeg idegenbeli legyőzése jelentette, majd hazai rangadókon verték meg a Répcelakot és a Szegedet a közutasok. Az egyetlen döntetlen Szentgotthárdon csúszott be, ám ott is nagyon közel volt a diadal – tették hozzá.

A statisztikákat böngészve kiderül, a hazai átlaguk 3683 fa, míg a vendég 3584, az összesített pedig 3617. A legtöbb fát, 3756-ot a Répcelak ellen dobták a kaposváriak. A legjobb átlaga Farkas Sándornak van (615), őt követi szorosan Nagy Gergő (613) és Botházy Péter (607), de Kovács Gábor is hatszáz felett átlagolt.

Az ifjúsági együttes is alaposan kitett magáért: százszázalékos teljesítménnyel vezeti a pontvadászatot, és Sziklási Tibor Levente 584, míg Juhász Bence 583 fát átlagolt. Tibor legjobb eredménye 607, míg Bencéé 608 volt.

Ezeket olvasta már?