2023. 11. 15., szerda, 09:23
Az együttes a MAFC-BME ellen nyert a fővárosban 3-0 arányban. A Fino ezzel öt győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnokságban.
A Kecskemét elleni vereséget követően kedden este az Extraliga 6. fordulójából elhalasztott találkozón a MAFC-BME ellen lépett pályára idegenben a Fino Kaposvár.
A kaposvarvolley.hu tudósítása szerint a nyitó játszma kétségkívül Baróti Árpádé volt, aki csak ekkor kerek tíz pontot szerzett; pontosan annyit, mint a csapattársai együttvéve. Sokáig a Fino irányított, aztán a házigazda MAFC-BME zárkózni kezdett. A szett felénél, 13–13-nál fogták be kaposvári ellenfelüket, s bár a folytatásban még többször is egyenlítettek, a vezetést azonban soha nem tudták átvenni. A játékrész végén még ugyan egyetlen pontnyire feljöttek (22–23), de végül a vendég somogyiak ünnepelhettek.
Baróti aztán ott folytatta, ahol az előző játszmában befejezte: ami labdát csak kapott, azt kíméletlenül pontra váltotta. Ebben a szettben is a Fino Kaposvár akarata érvényesült a pályán, s a második felvonást már magabiztos különbséggel húzta be.
A harmadik, egyben az utolsó játékrész is egyértelműen a somogyiaké volt. Bár az elején kétszer is vezetett a házigazda MAFC-BME (2–1, majd 3–2), ezután szép lassan kezdett kinyílni az a bizonyos olló. Végül a Fino Kaposvár társulata 68 perc alatt hozta Budapesten a kötelezőt.
MAFC-BME – Fino Kaposvár 0–3 (–23, –19, –21) |
Extraliga, alapszakasz, 6. forduló |
MAFC-BME: Bandi B. (2), Reyes (11), Katona Á. (5), Altunaga (15), Oláh B. (6), Balogh L. (1). Csere: Benkő B. (liberó), Kocsondi (3), Zeitler (1), Molnár B. (–). Vezetőedző: Pápai Péter. Edző: Szabó Balázs. Fino Kaposvár: Magyar B. (1), Hubicska (4), Iván B. (6), Baróti (22), Bögöly (13), Lescay (7). Csere: Bozóki (liberó), Tóth G. (2), Kalmár Á. (–). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András. |