Győzelemmel feledtetnénk a kupakudarcot

2023. 11. 05., vasárnap, 09:13

Vasárnap 13 órakor a Fehérvár FC második csapatát fogadjuk a Rákóczi Stadionban, az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 14. játéknapján.

A szerdai fájó, tizenegyesekkel elveszített a kupamérkőzést követően sok idő nem jut a sebek nyalogatására, ugyanis vasárnap 13 órakor már a Fehérvár FC II. érkezik a Rákóczi Stadionba - írja a Rákóczi FC honlapja.

– Nagyon csalódottak vagyunk a kiesés miatt – fogalmazott Ekker Milán, csapatunk szélsője. – Megviselte a csapatot, de vasárnap újabb mérkőzés következik, így arra koncentrálunk, hogy azon visszakerüljünk a győztes útra, ez talán egy picit a kupából való kiesést is feledtetné - idézi a csapat lapja a játékost.

A Fehérvár FC második együttese nem tűnik verhetetlen ellenfélnek az eredményei alapján, még akkor is, ha kevesen vagyunk, s a szerdai meccs miatt fáradtabbak is, mint soron következő ellenfelünk.

– Össze kell fognunk és koncentrálnunk kell, emellett pedig be kell rúgni a helyzeteink, így otthon tarthatjuk a három pontot – tette hozzá Ekker Milán, aki az előző, Mohács elleni bajnokin öt sárga lapos eltiltása miatt csak a lelátón szurkolhatott társainak.

– Rossz érzés volt a lelátóról figyelni a mérkőzést, főleg úgy, hogy nem nyertünk – folytatta a labdarúgó. – Vasárnap viszont új lehetőség nyílik arra, hogy elkezdjünk egy újabb győztes szériát. Ezért mindent megteszünk majd.

A MOL Fehérvár FC második számú csapata 13 fordulót követően három győzelemmel, két döntetlennel és nyolc vereséggel a tabella tizenharmadik helyén áll. A székesfehérvári fiatalok az előző körben 2–1-es sikert arattak a Paks II. ellen, ezzel pedig egy hét mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozat végére tettek pontot. Idegenben eddig csupán egy pont fűződik a fehérváriak neve mellé, az MTK II. otthonában.

Ezeket olvasta már?