Győrben lép pályára az Investment Közutasok KTK

2023. 10. 27., péntek, 16:35

A mindössze egy győzelemmel, a tabella utolsó előtti helyén álló Győr SZOL TC otthonába utazik az Investment Közutasok Kaposvári TK a férfiteke Szuperliga nyolcadik fordulójában. A mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik.

Már csak két játéknap van hátra az első körből: a kaposváriak előbb Győrbe utaznak, majd az éllovas, a bajnoki cím elsőszámú várományosa, a Szegedi TE ellen zárják az Investment-Közút-csarnokban az őszi/téli idényt.

A somogyiak kiválóan teljesítenek ebben a szezonban, hiszen a Szuperligában egy döntetlennel és hat győzelemmel a második helyen állnak. Három ponttal előzik meg a harmadik Répcelakot, néggyel a negyedik Szentgotthárdot és mindössze egységnyire vannak a listavezető Szegedi TE-től. S akkor még nem is esett szó az NBC-kupa bronzéremről, mellyel jogot szereztek arra, hogy – első somogyi csapatként – ott lehessenek a Bajnokok Ligája főtábláján.

A papírforma tehát vendéggyőzelmet ígér, ám egyetlen meccset sem szabad félvállról venni. Ha az investmentesek hozzák azt a koncentrált teljesítményt, amit eddig nyújtottak, akkor Győrben sem lehet probléma, és győzelemmel hangolhatnak a Szeged elleni rangadó előtt.

A Közutasok Kaposvári TK II. az NB II. Nyugati csoportjában a Tatabányai SC otthonában játszik szombaton, 14.30 órától.

Ezeket olvasta már?