Második bajnokiját is megnyerte a Fino Kaposvár

2023. 10. 12., csütörtök, 10:08

A címvédő együttes az Extraliga második fordulójában szerdán Kazincbarcikán aratott 3:0-s győzelmet.

Csak tizenegy játékossal kelt útra a távoli Kazincbarcikára a bajnoki címvédő Fino Kaposvár csapata, miután a sérült kubai légiós Hermes Quevedo mellett két fiatal játékos, Tóth Gábor és Laczó Bálint sem utazott el. A hiányzó Quevedo helyén ismét Hubcska Patrik kezdett.

A kaposvarvolley.hu tudósítása szerint a találkozó elején előbb Baróti Árpád, majd a nyáron érkezett orosz légiós, Stephan Novoselov osztott ki egy szépségdíjas blokkot a Finónál. A nyitó játszmában végig a Kaposvár irányította és uralta a játékot, s egyre jobban ellépett barcikai ellenfelétől. Nem volt kérdés, hogy melyik csapat húzza be az első felvonást, csak az, hogy mennyi idő kell hozzá. Végül 22 perc alatt fejeződött be az első játékrész.

A folytatásban eleinte fej-fej mellett haladtak a küzdő felek – hol a házigazdáknál, hol pedig a vendégeknél volt az egy-két pontos előny –, majd a kaposváriak nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak. Ebben a játékrészben látványos ütőpárbajt vívott Baróti Árpád és Bibók Balázs. Egymás elleni pontcsatájukat Bibók, míg ezt a szettet is a Fino Kaposvár nyerte.

A harmadik, utolsó felvonásban aztán a 12 pontig jutó Baróti Árpád már a cserepadon pihenhetett, Kalmár Ákos pedig remekül élt a lehetőséggel; csak ebben a játszmában hét pontot szorgoskodott össze, de Hubicska Patrik és Iván Bence is ugyanennyi pontot ért el a meccs végére. A kaposváriak végül 3:0-ra nyerték meg a találkozót.

A Fino így két forduló után két győzelemmel az Extraliga második helyén áll. Velük együtt százszázalékos mutatóval rendelkezik az első helyezett MÁV Előre-Foxconn, a harmadik Pénzügyőr, és a remekül kezdő újonc, Vidux-Szegedi RESE. A Fino ellenfele legközelebb épp utóbbi gárda lesz vasárnap 17 órától a Kaposvár Arénában.

GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – Fino Kaposvár 0:3 (17:25, 20:25, 21:25)
Extraliga, alapszakasz, 2. forduló