2023. 09. 24., vasárnap, 17:23
Még mindig veretlen az Investment Közutasok Kaposvári TK mindkét tekecsapata; az első számú együttes a Szuperliga negyedik fordulójában hazai pályán győzte le a Szanki OBSE egyletét, míg az NB II.-es társulat a vendég Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE alakulatánál bizonyult jobbnak.
Már csak két gárda veretlen a férfiteke élvonalában, az Investment Közutasok Kaposvári TK és a Szegedi TE, ráadásul a somogyiak már túl vannak egy igen nehéz összecsapáson, hiszen az előző játéknapon idegenben fektették két vállra a Zalaegerszegi TK-t. Ezúttal a Szanki OBSE látogatott az Investment-Közút csarnokba, s ez volt Farkas Sándorék első hazai találkozója a szezonban.
– Ahogy már említettem, senkit sem szabad lebecsülni, hiszen mindegyik csapat, így aktuális ellenfelünk, mely amúgy az előző szezonban megnyerte az NB I. Keleti csoportját, sem véletlenül van a legjobbak között – kezdte beszámolóját Németh Máté. – Ennek megfelelően remekül kezdtek, s bár 2–0-ával fordultunk, de szoros volt. Én a középső sorban álltam dobóállásba és a betegségem miatt kicsit nehezen indult számomra a párharc, de nyerni tudtam. A végén aztán Botházy Péterék lezárták az összecsapást.
A kétszeres világbajnoki bronzérmes is új igazolás, adódik a kérdés, megszokta-e már az új otthonául szolgáló csarnokot.
– A nyáron többször is edzettünk Kaposváron, s ez nagyon hasznos volt – hangsúlyozta. – Személy szerint szeretem ezt a pályát, mert nagyon eredményes. A jövőre nézve, ha tudjuk tartani ezt a 3650 fa körüli eredményt, akkor nem lehet gondunk.
Ezúttal hárman is túldobták a 600 fát, Nagy Gergő 637, Botházy Péter 633, Németh Máté 605 egységig jutott.
Németh Máté szót ejtett az ifjúsági együttesünkről is, elmondta: kiváló teljesítményt nyújtanak hétről hétre a fiúk, akik vezetik a pontvadászatot. Ezúttal sem vesztettek még szettpontot sem, ráadásul Sziklási Tibor Levente újra 600 felett gurított. – Úgy gondolom az ifik a bajnoki cím egyik fővárományosai – tette hozzá.
Investment Közutasok Kaposvári TK–Szanki OBSE 6–2 (3636–3500)
Eredmények: Farkas Sándor 598–Iványi László 587 (3:1); Nagy Gergő 637–Kállai Zoltán 561 (4:0); Németh Máté 605–Karsai Dániel László 573 (2:2); Pintér György 585–Tóth Bagi József 582 (1:3); Botházy Péter 633–Mózer László 601 (3:1); Kovács Gábor 578–Rávai Viktor 596 (1:3).
Az ifjúsági mérkőzésen: Investment Közutasok Kaposvári TK–Szanki OBSE 4–0 (1187–987). Eredmények: Sziklási Tibor Levente 602–Forczek Zsombor (Pekker Norbert) 492 (4:0); Juhász Bence 585–Pekker Róbert 495 (4:0).
Az NB II Nyugati csoportjában szereplő Investment Közutasok Kaposvári TK II. a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE csapatát látta vendégül, s végül 5–3-ra nyert.
Investment Közutasok Kaposvári TK II.–Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE 5–3 (3406–3353)
Eredmények: ifj. Horváth László 554–Kondora Zsolt 545 (1,5–2,5); Wagner Mihály 597–Németh András 566 (2:2); Kis Richárd 580–Vass László 577 (2:2); Ripli Benedek 529–Kurucz Kilián 537 (1:3); Kálny Krisztián 573–Csuka Péter 582 (2:2); Illés Richárd 573–Fülöp Tamás Károly 547 (2:2).