Pápán kezdi meg a bajnokságot a kaposvári tekecsapat

2023. 09. 02., szombat, 12:01

Szombaton megkezdi szereplését a férfiteke Szuperligában az Investment Közutasok Kaposvári TK: az ifjúsági együttes 14 órától, a felnőttcsapat pedig 15 órától lép pályára az újonc Pápai Vasas TK otthonában.

Július végén, augusztus elején kezdtük meg a felkészülést – ki hogyan érkezett vissza a szabadságáról – heti három edzéssel – mondta Horváth László, az Investment Közutasok Kaposvári TK vezetőedzője. – Az idei nyár úgy alakult, hogy nem utaztunk előkészületi tornákra, inkább csak egy-egy játékosunk képviselt minket. Azért döntöttünk így, mert fontosnak tartottuk, hogy az új tekézőink minél hamarabb bejátsszák, megismerjék a kaposvári pályát. Ezt szolgálta a hazai rendezésű Investment-kupa, illetve a kettes csapatunk ellen vívott edzőmérkőzés is.

Az első forduló mindig és mindenkinek nehéz, hiszen megerőltető hetek után állnak élésben dobóállásba a játékosok.

A Pápa újonc a bajnokságban, ezért biztosan fűti őket a bizonyítási vágy, ráadásul a pályájuk is még viszonylag új, így azt sem nagyon ismerjük még, ezért veszélyesek lehetnek – tette hozzá Horváth László. – Ennek ellenére győzelmi eséllyel utazunk el hozzájuk.

A vezetőedzőtől azt is megtudtuk, beszéltek már a célokról. – A minimális az, hogy ismét olyan helyezést érjünk el, mellyel indulhatunk a nemzetközi porondon .A bajnokságot a legjobb négyben kell zárnunk, ez elvárás. Az NBC-kupában történetünk során először mutathatjuk meg magunkat Európában, és minél tovább szeretnénk jutni.

Ezeket olvasta már?