Továbbra is Surányi László vezeti a kaposvári vízilabdázókat

2023. 08. 01., kedd, 13:07

A somogyiaktól öten távoztak a nyáron, mostantól csak magyarokat foglalkoztatnak.

Továbbra is Surányi László felel OB I-es csapatunk felkészítéséért, aki így ötödik szezonját kezdte meg vezetőedzőként – írja közösségi oldalán a Kaposvári Vízilabda Klub. A játékosként a szerb Partizán Belgráddal Európai Szuperkupát, szerb bajnokságot és kupát nyerő tréner 2019-ben vette át KVK a irányítását, amelyben három évadot játékoskként is lehúzott korábban.

A zentai születésű szakvezető a klub honlapjának elmondta, hogy a héten a csapat megkezdte a felkésülést a következő szezonra. Hozzátette, hogy naponta háromszor edzenek eleinte, és több változás is történt a keretben. A somogyiaktól a nyáron öten távoztak: a kapus Csoma Kristóf, a mezőnyjátékosok közül pedig Horváth Ákos, a szlovák válogatott Aleksa Petrovski, az amerikai válogatott center, Kacper Langiewicz, valamint a csapat házi gólkirálya, Szatmári Kristóf.

A jövőben kizárólag magyar vízilabdázókat foglalkoztató kaposváriaknak szeptember közepén rajtol a bajnokság, előtte azonban még Magyar Kupa-mérkőzések várnak rájuk a Honvéd, a Miskolc és az Újpest ellen.

Ezeket olvasta már?