2023. 05. 15., hétfő, 09:50
Szakadó esőben, helyenként bokáig érő vízben is nyerni tudott az együttes a Kelen SC otthonában vasárnap, a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 37. fordulójában.
Szakadó eső, és helyenként bokáig érő víz fogadta a Rákóczi játékosait, amikor vasárnap megérkeztek a Kelen SC pályájára. A körülmények miatt sejteni lehetett, hogy nem vár könnyű ütközet a kaposvári csapatra, ráadásul Horváth Rudolf dolgát nem könnyítette meg az sem, hogy Borbély Ákosra eltiltás, többekre pedig sérülés miatt nem számíthatott, így két, Bene Akadémián nevelkedő fiatalt, Magyar Mátét és Németh Mátét is először nevezett a felnőtt csapat meccskeretébe.
A rakoczifc.hu összefoglalója szerint a teljesen vizes, felázott pályához eleinte a hazaiak alkalmazkodtak jobban, több ígéretes átlövéssel is próbálkoztak, azonban Tímári Norman húsz méterről, nagy erővel csak a felső kapufát találta telibe, míg Vass Benjámin közeli lövését Mikler Dániel védte bravúrral.
Bő félórányi játék után viszont megszerezte a vezetést a Rákóczi: Ekker Milán nagy bedobását Szederkényi Ádám csúsztatta meg, majd Pintér Norbert közelről fejelt a kapuba. (0-1) A nagyszünetig sikerült megdupláznia a vezetést a vendégeknek a kezdőként először lehetőséget kapó Kis-Fónai Máté révén, akinek első lövését még blokkolták, de összeszedte a kipattanót, majd okosan gurított a jobb alsóba. (0-2) A harmadik góltól sem állt messze a Rákóczi az első 45 perc végén, hiszen a félidő előtt Harsányi Dániel fejelt kevéssel a jobb kapufa mellé Pintér Norbert szögletét követően.
A második félidőre sem vált sokkal barátságosabbá az időjárás, az eső továbbra is ömlött, de ebben a játékrészben már jobban alkalmazkodtak ehhez a Rákóczi játékosai is, és a csapat magabiztosan őrizte az előnyét. A Kelen csak ritkán jutott el a Rákóczi kapujáig, igaz, a hajrába lépve Mikler Dánielnek be kellett mutatnia egy újabb bravúrt Oláh László közeli fejesénél. Az utolsó percekbe lépve viszont a Rákóczi le tudta zárni a mérkőzést Horváth Balázs révén, aki kapásból, húsz méterről lőtt a bal kapufa mellé. (0-3) Az utolsó percekben a 16 éves Magyar Máté személyében újoncot is avattak a kaposvári zöld-fehérek.
A Rákóczi egy fordulóval az NB III-as bajnokság vége előtt a nyolcadik helyen áll a tabellán. Az együttes a szezonzáró körben hazai pályán a már biztosan kieső, sereghajtó Zsámbékot fogadja majd ezen a héten vasárnap.
Kelen SC – Kaposvári Rákóczi FC 0-3 (0-2)
NB III. Nyugati csoport, 37. forduló
Kelen SC: Baráth B. – Csákány (Simon K., a 66. percben), Wild (Módly, a szünetben), Szalai A. (Komenda, a 82. percben), Rétyi T. – Pintér B., Rónaszéki (Angyal-Tóth, a 66. percben) – Tímári (Bárány-Doór, a szünetben), Oláh L., Babinszky – Vass B. Vezetőedző: Bordán Csaba.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler – Ekker, Harsányi, Gál, Böndi – Kocsis B. – Horváth B., Szederkényi, Kis-Fónai (Pintér M., a 66. percben) – Pintér N. (Heil, a 88. percben), Hampuk (Magyar M., a 86. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Pintér N. (a 37. percben), Kis-Fónai (a 43. percben), Horváth B. (a 80. percben).
Sárga lap: Wild (a 28. percben), Pintér B. (a 79. percben).