2023. 05. 06., szombat, 16:23
A Kaposvár nyerte a férfi röplabda Extraligát, miután a döntő negyedik mérkőzésén harmadszor is legyőzte a MÁV Előrét, ezzel lezárta a párharcot. A csapat 6 év után lett újra bajnok.
Az első szettet a korábbi válogatott Baróti Árpád vezérletével jól kezdte a hazai csapat, de rendkívül sok volt a ki nem kényszerített hiba mindkét oldalon. A vendégeknél ezúttal is az albán Redjo Koci játszott kiemelkedően, gyakorlatilag egyedül tartotta ekkor meccsben a vendégeket, erre azonban csak átmenetileg volt képes, mert a túloldalon több ponterős játékos is akadt. A fehérváriak edzője, Dávid Zoltán a hajrára behozta Deliut, de a Kaposvár Hermes Quevedo Hernández pontjaival ezen a mérkőzésen is megnyerte a nyitófelvonást.
A második játszmában villámrajtot vett a nyitásokban sokat javuló MÁV Előre, melyet Bibók, valamint a harmadik albán Leonardo Doda vett a hátára. Ötpontos hátrányban újított a Kaposvár, támadóik nagy nyomást helyeztek a vendégekre, akiknek játékosai egyre többet rontottak, így 8-13-ról 17-16 lett. A cseh Lukas Bartunek remekül szervezte a Fino játékát, együttese pedig végig megtartotta egy-kétpontos előnyét, majd Baróti támadása után egy szettre került a bajnoki címtől.
A harmadik etap első harmadában Baróti termelte a pontokat hazai oldalon, társai pedig szintén nem hibáztak, így amikor a székesfehérváriak rontottak néhányat, három ponttal meglépett a Kaposvár, amely 15-14-nél úgy nyert meg egy labdamenetet, hogy a vendégek közül egyszerre ketten próbálták megtámadni a labdát. Ettől szemmel láthatóan elbizonytalanodtak a MÁV Előre játékosai, a hazaiak 19-14-re elhúztak, kisvártatva pedig Baróti vezérletével - a nézők álló vastapsa mellett - kezdődhetett az ünneplés. A 81 perces összecsapás legjobbja a 15 pontos Baróti volt. A mérkőzést újra kétezernél is több néző tekintette meg a Kaposvár Arénában.
A Fino azok után ünnepelhet aranyérmet, hogy az alapszakaszt 8/6-os győzelmi mutatóval csak az ötödik helyen zárta, így a középszakaszban az alsóházban szerepelt. Az együttes januárban szerződtette Barótit és Bartuneket, ami kulcsfontosságúnak bizonyult.
Az immár 19-szeres aranyérmes Kaposvár - amely a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett - legutóbb 2017-ben volt bajnok, azóta három ezüst- és egy bronzérem a mérlege az élvonalban. A második helyen végző MÁV Előre újoncként már a döntőbe jutással is bravúrt ért el.
Fino Kaposvár - MÁV Előre-Foxconn 3-0 (19, 22, 16)