A Fino Kaposvár nyerte a bajnoki döntő első meccsét

2023. 04. 24., hétfő, 08:01

Az együttes vasárnap este 3:0-s győzelmet aratott a székesfehérvári MÁV Előre otthonában, ezzel összesítésben 1-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban, és elvette riválisa pályaelőnyét. Folytatás csütörtökön, Kaposváron.

Vasárnap este rendezték meg a férfi röplabda Extraliga döntőjének első meccsét a MÁV Előre otthonában. A kezdésre gyakorlatilag teljesen megtelt a székesfehérvári VOK-csarnok, kis túlzással még a csilláron is "lógtak" az emberek, az idősebb nézőknek pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek csepeli fináléi juthattak eszébe, amikor a szintén néhányszáz fő befogadására alkalmas fővárosi sportcsarnokba is rendre ki lehetett tenni a megtelt táblát.

A mérkőzés előtt mindkét együttesnél hangsúlyozták: szoros párharcra, kiélezett mérkőzésekre számítanak. A két együttes meglehetősen rég, még októberben és novemberben az alapszakaszban találkozott egymással, azokat a találkozókat 3:2-re nyerte a Kaposvár, de azóta mindkét együttes játékoskerete jelentősen átalakult.

A vasárnapi mérkőzésen az abszolút élvonalbeli újoncként döntőbe jutott hazai csapat kezdte jobban, hat ponttal is vezetett, mert játékosai jól blokkoltak és nyitottak. Amikor a Fejér megyeiek elkezdtek hibázni, kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a 18 bajnoki címmel rekorder vendégek pedig sorozatban szerzett négy ponttal fordítottak és megnyerték a nyitó felvonást. (21:25)

A második szett elején is a házigazda irányított, a kaposváriak sokat rontottak, de a 12:5-ös hazai előny pillanatok alatt eltűnt, a Fino sorozatban nyolc pontot szerzett, kihasználva a székesfehérváriak támadásban elkövetett hibáit. A kaposváriaknál Baróti Árpád és a válogatott Bögöly Gábor termelte a pontokat, 19:19-nél pedig a hazaiak egyik legjobbja, a válogatott Pesti Marcell egy blokk után rosszul ért talajt, aláfordult a bal bokája és nem tudta folytatni. A somogyiak kisvártatva megduplázták összetett előnyüket. (23:25)

A harmadik felvonásban a feladó Szabó Vilmos szerepelt Pesti helyén feladóátlóként, de úgy tűnt, végleg elfogyott Dávid Zoltán együttesének lendülete. A Fino ezúttal a játszma elejétől irányított és kézben tartotta a találkozót, a hazaiak trénere egyre több cserejátékosát bevetette, de a változtatások nem módosítottak a mérkőzés alakulásán. A végén pedig a vendégek cseh feladója, Lubos Bartunek tette fel az i-re a pontot, miután második érintésre áttette a labdát, s a Kaposvár ezzel magabiztos teljesítményt nyújtva lezárta a 94 perces összecsapást. (18:25) A mérkőzés legjobbjaként a Fino játékosa, Bögöly Gábor 13 pontot szerzett.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második összecsapását csütörtökön rendezik a somogyi megyeszékhelyen, este 8 órától.

MÁV Előre-Foxconn – Fino Kaposvár 0:3 (–21, –23, –18)
Extraliga, döntő, 1. mérkőzés

Ezeket olvasta már?