2023. 04. 17., hétfő, 13:45
A mezőnyfölény és a sok kialakított helyzet ellenére sem bírtak a kaposvári zöld-fehérek a ZTE FC második csapatával, a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 32. fordulójában.
Az ETO Akadémia ellen hétközben aratott idegenbeli győzelem után jó előjelekkel várhatta a Rákóczi a ZTE II. elleni vasárnapi, hazai bajnokit. A kaposváriak igyekeztek ugyanazt a lendületes, célra törő játékot mutatni, mint a győriek ellen.
A rakoczifc.hu tudósítása szerint ez már az első percekben megvalósult, sőt, a gólhoz sem hiányzott sok, de Böndi Ádám beadása után Pintér Norbert fejese elkerülte a kaput az ötödik percben, majd három perccel később az oldalhálóba lőtt a Rákóczi támadója. A folytatásban többet birtokolták a labdát a hazaiak, próbáltak veszélyesebben futballozni, ennek érdekében a Rákóczi vezetőedzője, Horváth Rudolf váltott, s két csatárral rohamozott a Kaposvár, de a következő nagy lehetőség az ellenfél előtt adódott. Balabás Bence távolról vette célba a Rákóczi Kapuját, s nem is rosszul, hiszen húsz méteres átlövését a jobb kapufa tudta csak "hárítani".
A szünet előtt újabb helyzetekkel jelentkezett a Rákóczi, előbb Pintér Norbert ollózását védte Gyurján Márton kapus, azt követően pedig Horváth Balázs lőtt kevéssel a kapu mellé, majd egy szöglet utáni kavarodást követően Gyurján védett ismét, végül Böndi Ádám lőtt az oldalhálóba.
A fordulást követően meddővé vált a Rákóczi mezőnyfölénye, s csak a hajrába lépve alakítottak ki a hazaiak újabb gólszerzési lehetőséget. Ekkor Hampuk Ádám beadása után Bíró Dominik bevetődve próbálta a kapuba juttatni a labdát, azonban kimaradt a ziccer, majd az utolsó percekben Böndi Ádám kapáslövése is elkerülte a kaput, így hiába játszott fölényben a Rákóczi, ez most csak egy pontot ért.
Az együttes 32 forduló után a 9. helyen áll, 47 ponttal. A Rákóczi legközelebb ezen a héten vasárnap a szintén 47 pontos, 10. helyen álló Budaörs otthonába látogat.
Kaposvári Rákóczi FC – ZTE FC II. 0-0
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Ekker (Borbély Á., az 53. percben), Gál, Harsányi, Böndi – Kocsis B. – Pintér N. (Mayer Máté, a 85. percben), Horváth B., Szederkényi (Pintér M., az 53. percben), Bíró D. (Kálmán Sz., a 75. percben) – Hampuk (Mayer Milán, a 75. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
ZTE FC II.: Gyurján – Király M., Sebestyén, Dóczi, Tullner, Papp Cs. (Mulasics, a 84. percben) – Kryvotsiuk (Jóna, a 68. percben), Balabás (Varga L., a szünetben), Kámi, Csóka (Bedővári, a 68. percben) – Baloteli (Bedő, a 73. percben). Vezetőedző: Koller Zoltán.
Sárga lap: Pintér M. (a 60. percben).