Ezüstérmes lett a Fino Kaposvár a Magyar Kupában

2023. 03. 12., vasárnap, 10:19

A Pénzügyőr nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, miután a DRK négyes döntő szombati fináléjában 3-0-ra legyőzte a Kaposvárt a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

A döntő résztvevőit szinte teljes telt ház várta a sportcsarnokban, és a finálé a hosszúra nyúlt bronzmérkőzés ellenére is időben elkezdődött.

A legutóbbi négy kiírásban döntős Pénzügyőr lendületesen kezdett, de a kaposváriak is szép lassan felvették a mérkőzés ritmusát, és a januárban szerződtetett rutinos átló, Baróti Árpád pontjaival viszonylag gyorsan ledolgozták néhány pontos hátrányukat. A folytatásban mindkét csapat vezetett, a somogyiak méltó ellenfélnek bizonyultak és két játszmalabdát is kiharcoltak. Ezeket a PSE sikerrel hárította, majd Rása Alex blokkjával megszerezte a vezetést.

A második etap első felében mindkét feladó sokat foglalkoztatta centereit, ez pedig egy ideig a Finónak kedvezett. A pályafutása 12. kupagyőzelmére hajtó Jókay Zoltán edzette fővárosi alakulat kétpontos hátrány után Kiss Dániel és Kovács Zoltán pontjaival fordított, és bár a somogyiak még mínusz egyre is vissza tudtak zárkózni, fordítani időkérésük és cseréik ellenére sem sikerült, így alig több mint egyórányi játék után a Pénzügyőr közel került az újabb címvédéshez.

A harmadik felvonásban az elmúlt három kiírás győztese nem akarta sokáig húzni a mérkőzést, így az elejétől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. Kiss és a centerek mellett ekkor már Kovács Zoltán és Dávid Csanád is beszállt a pontszerzésbe, de a hajrához közeledve a PSE ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően váratlanul kiegyenlített a Kaposvár. A címvédő ezt követően újra ritmust váltott, és ekkor kidolgozott hárompontos előnyét már nem adta le, így 91 perc után a győzelmet ünnepelhette.

A PSE története – és egyben sorozatban – negyedik MK-aranyát gyűjtötte be, a négyes döntő legjobb játékosa (MVP) pedig Dávid Csanád lett a Pénzügyőrből.

Fino Kaposvár – Pénzügyőr SE 0:3 (–25, –19, –21)
DRK Magyar Kupa, döntő, Budapest, Riz Levente Sportcsarnok

Ezeket olvasta már?