2023. 02. 15., szerda, 07:49
Az Investment Közutasok Kaposvári TK csapata a 3. helyről várja a folytatást.
A november 12-én befejeződött őszi szezont követően igencsak eseménydús "téli szüneten" vannak túl a Közutasok. Lezajlottak az utánpótlás és senior egyéni bajnokságok, amelyeken a legfényesebb eredményt az U23 kategóriában induló Juhász Bence érte el, aki a sprint és az összetett egyéni versenyszámban is bronzérmet szerzett.
A serdülők országos döntője kaposváron került megrendezésre, mely ismét elnyerte a Magyar Teke Szövetség tetszését, további rangos eseményekre is eséllyel pályázhatnak.
Megkezdődtek a Magyar Kupa küzdelmei, az első fordulóban a Tatabányai SC II-es csapatát, a második fordulóban az MVM Gáz SE csapatát búcsúztatta az Investment, így már a legjobb 8 csapat között vannak. Ha a következő fordulót is sikerrel veszik, akkor a júniusi négyes döntőben léphetnek majd pályára.
Decemberben a szövetségi kapitányok kihirdették a 2023. évi bajnokságra készülő válogatottak bő keretét, melyben helyet kapott a kaposváriak két kiválósága, Brancsek János és Botházy Péter is.
Januárban egyéni és páros tekeversenyt rendeztek a Közutasok a csapat korábbi játékosa, vezetője, edzője, Schleining Endre emlékére. A kaposvári tekepályán ez volt az eddigi legsikeresebbnek mondható verseny, összesen majdnem 300 nevezés érkezett. A sűrű program miatt így nem is nagyon volt lehetőség leállni, a csapat nagy része folyamatosan edzésben volt, igaz a komolyabb felkészülés január első felében kezdődött.
Nagyon jó hír az Investment számára, hogy Kovács Gábor újra edzésbe állt. A kaposváriak egyik nyári szerzeménye betegség miatt a teljes őszi szezont kénytelen volt kihagyni, január végére viszont teljesen felépült, így mostantól a sokszoros válogatott játékos is bevethető. Szükség is lesz rá, hiszen a Közutasok mindenképp szeretnék megőrizni a tabella 3. pozícióját, ami nem ígérkezik könnyűnek.
Szombaton a 9. helyen álló Ferencvárosi TC lesz az ellenfél a kaposvári tekecsarnokban, aztán két kulcsfontosságú mérkőzés következik előbb Győrben, majd újra hazai pályán a Répcelak ellen. Ezután sem lesz megállás, az Ajka, a Kazincbarcika, a Szeged és a Köfém a soron következő ellenfelek.
Az átalakított versenynaptár miatt (az eredeti időpont helyett később veszi kezdetét a tavaszi szezon) mindössze 1 hétvégén lesz szünet (húsvét), a fordulók folyamatosan követik egymást. A végére még egy zalaegerszegi és egy hazai fellépés marad (Szentgotthárd ellen).
Ha az Investment át tudja menteni az őszi szezon végén mutatott formáját, eredményeit, akkor sikerülhet elérni céljukat, mellyel a következő szezonban a nemzetközi kupákban is bemutatkozhatnak.