2023. 02. 03., péntek, 12:20
Az együttes ma este a Kecskemét csapatát fogadja.
Hazai környezetben lép pályára ma este a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata az Extraliga középszakaszában. Az együttes a második fordulóban a Kecskemétet fogadja, amely idén kétszer már legyőzte a kaposváriakat. A Kaposvár Arénában az alapszakasz elején 3:2-re nyertek a Bács-Kiskun megyeiek, odahaza pedig 3:1 arányban bizonyultak jobbnak.
A Finónak így volna miért visszavágnia, és bizakodhatnak is a jó formájuk miatt. A csapat ugyanis néhány poszton változtatott a keretében, a Kistext elleni legutóbbi találkozón pedig már kevés hibával, magabiztos játékot mutatott be a társaság. A fővárosiak ellen úgy nyert a Fino 3:0-ra a középszakasz első körében, hogy az első szettben 11, a másodikban pedig csupán 9 ponton tartotta ellenfelét.
Azonban a Kecskemét is győzelemmel kezdte a középszakaszt múlt héten, ők a MAFC-BME gárdáját győzték le, szintén 3:0 arányban.
A ma esti Fino Kaposvár–Kecskeméti RC találkozó 18:00-kor kezdődik majd a Városi Sportcsarnokban.