2023. 01. 26., csütörtök, 09:16
A labdarúgó NB III-ban szereplő együttes szerdán a szombathelyi Illés Akadémia U19-es csapata ellen nyert 3-1-re a Cseri úti sportcentrumban rendezett találkozón.
Az ötödik előkészületi találkozóját vívta a téli felkészülés során a Kaposvári Rákóczi, amely szerdán a Cseri úti sportcentrumban a szombathelyi Illés Akadémia U19-es csapata ellen lépett pályára. A Rákóczi vezetőedzője, Horváth Rudolf egy igen fiatal csapatot küldött pályára, melyben három próbázó is lehetőséget kapott, köztük pedig feltűnt egy régi ismerős, Hampuk Ádám. A támadó gyorsan felhívta magára a figyelmet, hiszen az első negyedóra végén egy szép összjáték után hozta helyzetbe Bíró Dominiket, akinek lapos lövését még védte a szombathelyiek kapusa – áll a rakoczifc.hu összefoglalójában.
A következő percekben viszont kétszer is mattolta a vendégek védelmét a Rákóczi. Előbb Mayer Máté csapott le egy rosszul hazaadott labdára, majd higgadtan lőtt a hálóba (1–0), egy perc múlva pedig Hampuk Ádám cselekedett hasonlóképp (2–0).
A szünetig a Rákóczi irányította a találkozót, majd a fordulás után közvetlenül is a kaposváriak előtt adódtak lehetőségek, de Udvardi Ádám közeli próbálkozását, illetve Mayer Máté szabadrúgását is nagy bravúrral védte Kovács Martin kapus. A következő percekben nagyobb iramban kezdett el futballozni az Illés Akadémia, amely egy sakk-mattra kijátszott helyzet végén Bartusz Dániel közeli lövésével szépített (2–1). A vendégek lendülte viszont megtört miután még a hajrá előtt visszaállt a kétgólos különbség. A 71. percben jó helyről jutott szabadrúgáshoz a Rákóczi, Mayer Máté pedig a sorfal felett lőtt a kapu jobb oldalába nagyjából huszonöt méterről (3–1). A hajrában akár tovább nőhetett volna a különbség, de Kovács Martin kapus több nagy védést is bemutatott.
Kaposvári Rákóczi FC – Illés Akadémia U19 3–1 (2–0)
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Borbély Á., Heil, Harsányi, Sipos B. (Terestyényi, a 76. percben) – Bíró D. (Kis-Fónai, a 76. percben), Pintér M., Szederkényi, Udvardi (Keszi, a 76. percben) – Mayer Máté, Hampuk (Böndi, a 72. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Illés Akadémia U19: Kovács M. – Mayer G., Bolla G., Tarján, Kovács B. (Stifter, a szünetben) – Bolla B. (Frák, a 60. percben) –Szvoboda (Pruska, a 72. percben), Kopácsi (Bonyhárd, a 68. percben), Mohos, Pruska (Tama, a szünetben) – Bartusz. Vezetőedző: Rugovics Vendel.
Gólszerzők: Mayer Máté (a 19. és a 71. percben), Hampuk (a 20. percben), illetve Bartusz (az 59. percben).