2023. 01. 20., péntek, 09:12
A részben a kaposvári húsipari cég által támogatott csapat harmadszorra vehet részt az olasz országúti kerékpáros körversenyen.
Idén is szerepel a Giro d'Italián az EOLO-KOMETA prokontinentális országúti kerékpáros csapata. Az olasz körverseny résztvevőinek csütörtöki bejelentésekor a 18 - világelitet jelentő - World Team-istálló mellett a négy szabadkártyás helyet prokontinentális csapatok kapták meg: az EOLO-KOMETA , a Green Project-Bardiani CSF-Faizane, az Israel-Premier Tech és a Corratec.
A két korábbi nagyszerű kerékpáros, jelenleg tulajdonos Alberto Contador és a sportmenedzser Ivan Basso fémjelezte EOLO-KOMETA az elmúlt két évben is részt vett a Girón: 2021-ben az elmúlt idény végén távozott Dina Márton, míg tavaly - ekkor az első három szakasznak Magyarország adott otthont, az utolsó etap rajtja pedig Kaposváron volt - Fetter Erik indult a csapat tagjaként. Utóbbi az előzetes tervek szerint idén is készül a Giróra.
A 106. Giro május 6-án Fossacesia Marinából indul egy 18,4 kilométeres egyéni időfutammal, a 21 szakasz alatt 3448 kilométert és mintegy 51 300 méter szintkülönbséget kell teljesíteniük a bringásoknak. A viadal - öt év elteltével ismét - Rómában ér véget. A mezőnyt 22 csapat alkotja majd, egyaránt nyolc-nyolc kerékpárossal.